Hirdetés

Ewan McGregor is nehezen viselte, amit a Star Wars előzménytrilógia kapott

|

Egy interjúban a korábbi filmekről és a készülő Obi-Wan sorozatról is mesélt.

Hirdetés

Huszonkét éve, egy tizenhat éven át tartó szünet mutatták be a Baljós árnyakat, a Star Wars előzménytrilógia első részét, aminek nem volt túl fényes a fogadtatása, és a folytatásai iránt sem lelkesedtek igazán a rajongók. Abban ugyanakkor sokan egyetértenek, hogy az Obi-Want játszó Ewan McGregor javított a film megítélésén, mi több, az egyik legemlékezetesebb szereplő volt - nem véletlenül épít rá hamarosan a Disney egy önálló sorozatot.

A színész a The Hollywood Reporternek adott interjújában beszélt arról, hogy az előzményfilmekre érkező visszajelzések mélyen érintették, nehéz volt számára, hogy összességében nem rajong értük a közönség. 

Hirdetés

Bár akkor még az internet messze nem volt annyira elterjedt és könnyen elérhető, mint most, a negatív kritikák eljutottak a színészekhez: a Jar-Jart alakító Ahmed Best öngyilkosságot fontolgatott, Hayden Christensen felhagyott a színészkedéssel, és Jake Lloydnak sem volt túl sok kedve folytatni.

A Sith-ek bosszúja után 10 évvel játszódó Obi-Wan sorozatban nem csak McGregor, de Christensen is szerepelni fog. A színész arról is beszélt, hogy ugyanazt a LED-falas megoldást (StageCraft) fogják használni a hamarosan kezdődő forgatások során, mint a The Mandalorian esetében - megjegyezte, hogy a korábbi, kék/zöldhátteres megoldás nem volt a kedvence. Elárulta, hogy hét éve folynak beszélgetések a visszatéréséről, és nehéz volt megállnia, hogy 2019 augusztusáig ne mondjon semmit. 

A forgatást még nem kezdték el, és a premier dátumát sem tűzték ki, de akármikor is jön, érdeklődve várjuk.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)