Hirdetés

Ez a trailer összefoglal mindent, amit az Elden Ring kapcsán tudnod kell

|

Hat és fél percben magyarázzák a fejlesztők, pontosan milyen játék is lesz az Elden Ring.

Hirdetés

Szinte hihetetlen, de már csak négy napot kell várni, hogy belekezdhessünk a GRID Legends-be, ami kétségkívül február egyik játéka lesz.

Ezzel egy napon érkezik az Elden Ring is, mely a következő hetekre játékosok millióinak kínál majd elfoglaltságot, és akárhányszor játszottunk vele a múltban, úgy éreztük, nem fog csalódást okozni. (Ha már nem bírjátok ki, esetleg ezekkel a játékokkal enyhíthetitek a soulslike-elvonás tüneteit).

Hirdetés

Hogy mindenki felkészülten léphessen be a szörnyekkel teli világba, a Bandai Namco még kiadott egy előzetest, ami 6 és fél percben foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat, egyebek mellett azt, hogyan különbözik majd a játék a FromSoftware korábbi alkotásaitól - nyílt világ, lovaglás, ugrás, lopakodás és blokkolás utáni visszatámadás is színesíti az élményt.

Meg sem kérdezzük, hogy várjátok-e már. A héten tesztünk is érkezik, igyekszünk segíteni vele, hogy felelős döntést tudjatok hozni vásárlás előtt.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)