Hirdetés

Ez lesz a helyszíne Peter Molyneux új játékának

|

Sokaknak jó eséllyel ismerős lesz a terep.

Hirdetés

Azt már tudjuk, hogy egy teljesen új projekten dolgozik a Fable és a Black & White játékok atyja, Peter Molyneux, amiben elmondásai szerint valami olyan lesz, amit korábban még soha nem láttunk. Minden bizonnyal nem a játék helyszínére utalt ezzel, hiszen mint az most kiderült, a kaland Albion földjén fog majd játszódni, ami sokak számára ismerős lehet.

Ez annyira nem meglepő, ugyanis Albion a már mostanra nem létező Lionhead Studios gondozásában készült Fable játékok helyszínéül szolgált, melyek készítésében jelentős szerepet vállalt Molyneux is, mielőtt távozott volna a cégtől.

Hirdetés

Ezzel kapcsolatban a Twitter/X felületén tett közzé egy posztot, melyben a helyszín mellett bejelentett, hogy útnak indít egy blogot is, ahol az új játék fejlesztési folyamatairól számol majd be rendszeres updatek formájában, de mindemellett sztorizgat majd még a régebbi projektjeiről is, így érdemes lehet vetnetek rá egy pillantást.

 

A MOAT kódnév alatt futó projektről egylőre még nem sok minden mást tudunk, illetve az sem teljesen világos, hogy Albion földjei hogyan és miként jelennek majd meg a játékban, hiszen a Fable franchise jogai per pillant a Microsoft kezeiben csoportosulnak. Ez persze nem kizáró ok, de jó esély van így arra, hogy a projektben ez csak egy általánosabb koncepcióként kerül majd implementálásra, tekintve hogy ez Nagy-Britannia több évszázados múltjára visszatekintő egyik alternatív neve.

A GS már a TikTokon is vár

Hírek, érdekességek, tippek, ajánlók, unboxing, hardveres videók, minden, ami 1-2 percbe belefér. Kövess minket TikTokon is!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)