Hirdetés

Ezek Jim Ryan kedvenc PlayStation-játékai

|

A Sony Interactive Entertainment korábbi vezetője generációról generációra haladva beszélt a kedvenceiről.

Hirdetés

Tavaly szeptemberben jelentette be a Sony, hogy három évtizednyi szolgálat után távozik a cégtől Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment ügyvezetője. A helyét átmenetileg Hiroki Totoki, a Sony Group Corporation elnöke és operatív igazgatója vette át, amíg nem találják meg a végleges utódját. Ryant az előző generációban domináns pozícióba került PlayStation európai részlegének éléről nevezték ki az SIE ügyvezetőjévé még időben ahhoz, hogy le tudja vezényelni a PlayStation 5 színre lépését, valamint a PlayStation Plus megújulását.

Hozzá (is) köthető tehát a Sony videojátékos üzletágának egyik legeredményesebb időszaka, az ellenben, hogy erőltette a szolgáltatásalapú címeket, mind a cégen belül, mind a rajongók körében vegyes fogadtatásra lelt. A mérleg nyelve azonban jó eséllyel ezen a téren is pozitív irányba billenhet, látva a Helldivers sikerét.

Hirdetés

Ryan hivatalosan március utolsó napján vonul nyugdíjba, s ennek apropóján elbeszélgetett a Variety munkatársával. Az itt olvasható interjúban egyebek mellett az is szóba került, hogy milyen váratlan nehézségekkel kellett megküzdeniük a PlayStation 5 premierje idején: halmokban álltak a kínai piacra szánt készletek, amikor az egész országot lezárták, és úgy kellett befejezniük a játékokat, hogy a fejlesztők nem verődhettek össze pizzázni és közben ötletelni. Neki kellett tehát ebben a helyzetben nyugalmat és magabiztosságot sugároznia, miközben előfordult, hogy otthon csak ült a konyhaasztalnál, a tenyerébe temette az arcát, és azon töprengett, mégis hogy a fenébe fognak ezekkel a problémákkal megbirkózni.

Mindezen kellemetlenségek dacára hálás azért, amiért nem egy unalmas iparágban dolgozott, és roppant büszke arra, amit a csapatával 2020-ban elértek. Van is oka rá, hiszen már több mint 50 millió PlayStation 5-öt sikerült eladniuk. Totokinak és az utána következő utódjának pedig azt tanácsolja, sose veszítsék szem elől, hogy a PlayStation szórakoztatóipari vállalkozás, vagyis amíg amíg képesek szórakoztatni és meglepni a játékosok közösségét, elégedettséget váltva ki belőlük, addig rendben lesznek.

Jövőbeli terveit illetően homályosan fogalmazott, csupán annyit mondott, hogy még mindig tele van tettvággyal, és ez szeretné is kamatoztatni. Több dolog is formálódik, amelyekről még nem kíván beszélni, ám annyi bizonyos, hogy az élete új irányt vesz majd. Azt ellenben elárulta, hogy generációkra bontva melyek a kedvenc PlayStation-játékai.

PlayStation - Ridge Racer (1994)

"Másokhoz hasonlóan én is úgy voltam vele, hogy ez most tényleg valami más, ami igazán szórakoztató és élvezetes játszani vele. Mintaként szolgált a generációban utána következő alkotások számára."

PlayStation 2 - Grand Theft Auto 3 (2001)

"Valódi kulturális pillanat volt, egy egész generációt meghatározó és átformáló cím. Hatását sokáig érezte a játékipar és különösen a PlayStation."

PlayStation 3 - Uncharted: Drake's Fortune (2007)

"Ezen a ponton kezdte a technológia megteremteni annak a feltételeit, hogy történetmesélésben, narratívában és az érzelmek közvetítésében eltérjünk mindattól, ami korábban lehetséges volt. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a mi stúdiónk, a Naughty Dog indította el a változást."

PlayStation 4 - Marvel's Spider-Man (2018)

"Oly bámulatos volt ez a játék, és annyira jól rezonált a PlayStation közösségével. Megágyazott annak, hogy kilőjünk [itt az eladásokra gondol - a szerk.] egy amúgy is rendkívül sikeres ciklus második felében."

PlayStation 5 - God of War Ragnarök (2022)

"Nyilvánvalóan csodálatos játék, és nagyszerű kritikákat kapott. Ráadásul egybeesett azzal az időszakkal, amikor már végre képessé váltunk elegendő PlayStation 5-öt gyártani. Minden remekül összeállt."

- foglalta össze a számára és a PlayStation brand számára egyaránt meghatározó élményeket.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)