Hirdetés

Far Cry 3 - Ismét a fekete kontinensen?

|

Egy beszédes dizájnernek hála kiderült, hogy már a kezdeti stádiumban tart a Far Cry harmadik felvonásának fejlesztése

Hirdetés

Még nem jelent meg ugyan a Far Cry 2, de talán már most ki lehet jelenteni, hogy jó esélye van arra, hogy több milliós eladásokat produkáljon. Így talán nem is oly meglepő, hogy Patrick Redding dizájner szerint már elkezdték a harmadik részt. Elmondása szerint a Dunia névre keresztelt grafikus motor elég rugalmas ahhoz, hogy akár az Antarktiszt, akár Latin-Amerikát, vagy bármilyen egyéb környezetet felépítsenek a segítségével, ők inkább Afrikánál maradnának.

afrika.jpg


Tény, hogy a kontinens eddig kevés játéknak sztorijának adott otthont, s még rengeteg kiaknázatlan lehetőség rejlik benne. Mindamellett, hogy még sok mindent szeretnének Afrika virtuális földjén megvalósítani, őszintén elárulta azt is, hogy az ismerős terep miatt megtakarított idő is sokat nyom a latban.
Arról ugyan nem beszélt, hogy mikor és milyen platformokra jelenhet meg a Far Cry 3, de nem is lenne érdemes ennyire előre rohanni. Itt lesz nekünk a Far Cry 2, ami lassan kézzelfogható állapotba kerül.
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)