Hirdetés

Far Cry 4 - megjelent az Escape from Durgesh Prison

|

A frissen kiadott csomag nem holmi kozmetikai opciókat ad a játékhoz, hanem egy új küldetést, ami eléggé eltér attól, amit az alapjátékban megszoktunk.

Hirdetés

A Ubisoft már azon gondolkozik, vajon hol játszódjon a következő Far Cry játék, de természetesen még nem végeztek teljesen a negyedik résszel sem, hátravan még néhány DLC kiadása. Most jelent meg a még decemberben beharangozott Escape from Durgesh Prison nevű misszió.

Ebben a Kyrat (egyébként kiválóan megírt) diktátorának jobbkeze, Yuma által irányított börtönből kell megszöknünk. Ezt egyedül, vagy kooperatív módban is megpróbálhatjuk, ráadásul valószínűleg nem is egyszer fogunk nekifutni a mutatványnak.

 

Hirdetés

Egyrészt, ha meghalunk, a legelejéről kell kezdenünk a küldetést, másrészt ha sikerrel járunk is, lehet, hogy szeretnénk javítani az időnkön, ugyanis a rekordunk felkerül egy ranglistára, a hiúságunk pedig nem hagy majd nyugodni, amíg legalább néhány (ezer) helyet nem javítunk a helyezésünkön.

 

A szökés természetesen nem csupán őrült rohanásból áll, egyrészt ugyanis mindenféle fegyver nélkül indulunk, így ezeket útközben kell "kölcsönvennünk" a katonáktól. Másrészről különböző mellékküldetések is akadnak a pályán, az ezekért kapott jutalmaknak köszönhetően pedig könnyebben pattanhatunk meg a rojalisták elől.

Hirdetés

A készítők vették fel a fenti videót, ahol megmutatnak egy lehetséges módot a Far Cry 4 DLC-jének végigjátszására, de természetesen sok más lehetséges útvonal és taktika létezik. Az Escape from Durgesh Prison ára 10 dollár, de a Season Passhez szokás szerint automatikusan jár.

Ti végigjátszottátok már az alapjátékot? Hogy tetszett a Far Cry 4?

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)