Hirdetés

Fejőstehénként kezelte a Microsoft a Halo Wars-t

|

Legalábbis a Bungie ezt állítja. A sorozatot elindító csapat szerint csak és kizárólag a pénz motiválta az MS-t, amikor átadta a Halo világot az Ensemble Studios-nak. Döbbenet.

Hirdetés



Abban szerintem nyugodtan egyetérthetünk, hogy a Halo Wars volt az egyik legjobb stratégia játék, amit kihoztak Xboxra. Hosszú napokat töltöttem a bázisaim fejlesztésével, s máig reménykedem benne, hogy egyszer valamikor kijön majd egy DLC, melyben a Covenant erők is kapnak egy jópofa egyjátékos hadjáratot. Tony Goodman, az Ensemble alapítója szerint a Halo Wars eredetileg nem a Halo világában játszódott volna, viszont az MS „rávette” őket, hogy alakítsák át a játékot úgy, hogy Master Chief-ek és ronda idegenek gyepálják egymást. Mivel ők voltak a megrendelők ezért viszonylag könnyedén sikerült keresztülvinniük az akaratukat, viszont nem számoltak a Bungie ellenállásával. A Halo világ alkotói egyáltalán nem nézték jó szemmel, hogy a legsikeresebb alkotásukat ilyen szinten kiárusítja a Microsoft.

Lehet vitatkozni most azon, hogy kinek van igaza, de az biztos, hogy egy hónap leforgása alatt 1 millió darabot adtak el belőle csak az USA-ban, ami nem gyenge. Te kinek az oldalán állsz ebben a vitában?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)