Hirdetés

Feljesztői videót mutatott a The Day Before fejlesztőcsapata, csak éppen fejlesztők nélkül

|

Lassan olyan az egész, mintha önmagukat és az egész videojáték-ipart parodizálnák, ha kiderül, hogy erről van szó, gratulálunk!

Hirdetés

Nem azért nehéz írni a The Day Before című posztapokaliptikus, harmadik nézetű akciójátékról - amely kezdetben úgy nézett ki, mint egy zombikkal telepakolt The Division -, mert zavaros a sztori (egyébként az), hanem azért, mert azt sem tudjuk, hol kezdjük. Ami biztos:

  • A kezdetben milliók által várt játékról kiderült, hogy csúszik, mert elfelejtették levédetni a címét.
  • Majd bebizonyosodott, hogy nem is emiatt csúszik, hanem csak úgy simán.
  • Közben elkezdett egyre gyanúsabb trailereket kiadni és nyilatkozatokat tenni a fejlesztő Fntastic.
  • A gameplay videó is inkább úgy néz ki, mint egy korai alfa.
  • A cím még a Steamről is lekerült, és a hivatalos Discord-szerver üzemeltetői sem tudják megmondani, hogy készül-e a játék.
Hirdetés

Olyat már láttunk, hogy egy csapat mentegetőzik egy rosszul sikerült cím miatt, vagy hogy egy projektről kiderül, hogy hatalmas átverés, de olyat még nem, hogy fejlesztők azt bizonygatják hónapokon keresztül, hogy a játékuk valódi, és ez nem sikerül nekik. Pedig ez történik: a Fntastic most kiadott egy fejlesztői videót, amelyben elvileg megmutatják magukat, illetve azt, hogy igenis gőzerővel készül a The Day Before.

A hatperces videóban ehhez képest két dolog nincs: új gameplay és fejlesztők.

Kizárólag Dana Soltangazinova, a csapat kommunikációs felelőse beszél, és közben olyan részleteket mutogatnak a játékból, amelyeket már mind láttunk. Minimum furcsa, hogy ebben a helyzetben nem találtak egy fejlesztőt sem, aki megszólalna, sőt még csak meg sem említi őket, csupán a Discordot és a Steam-oldalt működtető, illetve a játék készítésében be-besegítő önkéntesekre hivatkozik, és olyan képeket mutogat róluk, amelyeket egyrészt szintén láttunk, másrészt az egy szál motion capture stúdióban készült fotó kivételével nem dolgoznak. (Arról nem is beszélve, hogy miért akarna bárki önkéntesként, tehát ingyen dolgozni? Mit mondtak nekik? Mi ez az egész?)

Aki tehát messiásként várja a játékot, azt ezek után a saját érdekében arra kérjük, hogy mérsékelje az elvárásait, mert keserű csalódás lehet a vége.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)