Hirdetés

Feltámadt egy kukázott PlayStation 4-exkluzív játék

|

Viszont már nem exkluzív, a fejlesztőcsapat visszakapta a jogokat a Sony-tól.

Hirdetés

Nem éppen sikersztori a The Tomorrow Childrené. A Q-Games posztapokatliptikus akció-kalandja egy orosz, '60-as évekbeli kísérletsorozat újragondolására épült, amelyben a tudósok megpróbálták összeolvasztani az összes embert egy afféle globális közös tudattá, de persze az egész mellément. Ennek következményeként hozott létre a maroknyi túlélő egy projekciós klónt, amit a játékos irányított, a cél pedig az volt, hogy visszaszerezzünk mindazt, amit az emberiség elvesztett. Ez papíron jól hangzik, a gyakorlatban viszont 2016 októberében lett free-to-play a játék, majd 2017 júliusában már az a szomorú hír érkezett, hogy az ötlet megbukott, leállnak a szerverek. 

Hirdetés

Most a The Tomorrow Children olyat kapott, ami nem sok játéknak adatik meg: második esélyt. A Q-Games jelentette be, hogy visszakapta a korábban PlayStation 4-exkluzívként megjelent projekt jogait a Sony-tól - ez az első alkalom, hogy a vállalat ilyet engedélyezett. A fejlesztők ígérete szerint most újjáépítik a The Tomorrow Childrent és több mint négy évvel a leállása után újra életre keltik. Arról azonban nincs hír, hogy ez mikor fog megtörténni és milyen platformokon. 

A Q-Games vezetője, Dylan Cuthbert elsősorban a rajongóknak köszönte meg a támogatást, akik nélkül soha nem lett volna elég önbizalma hozzá, hogy belevágjon a folytatásba, az elmúlt négy évben ugyanis minden nap életben tartották az álmát, másrészt a Sonynak is hálálkodott a jogokért. A tervei szerint minden héten újradolgozza és finomítja majd a játék egyes részeit, és reméli, hogy mindenki követni fogja a folyamatot, valamint sokan részt is vesznek benne. 

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)