Hirdetés

Készülhetnek az utolsó menetre a Fight Night Round 4 játékosai

|

Az EA véglegesen lelövi a játék szervereit, de még van pár hónapotok pótolni az utolsó online achievementeket.

Hirdetés

A kiadó e-mailen keresztül informálta a Fight Night Round 4 játékosait, hogy hamarosan, egészen pontosan 2020. március 9-én leállnak az Xbox 360-as és PlayStation 3-as szervereik, ezt követően nem lehet több online meccset indítani. 

Hirdetés

A Fight Night Round 4 eredetileg 2009-ben, tehát tíz évvel ezelőtt jelent meg az említett két konzolra. Ez volt a széria utolsó számozott része, őt már csak a 2011-es Fight Night Champion követte, eztán az EA végleg elengedte a bokszjátékok kezét, és inkább áttértek például a a UFC-re - a kevert harcművészet legjobbjait felvonultató bunyós sorozat már a harmadik résznél tart, elvileg dolgoznak a negyedik epizódon is. 

Az EA egyébként azzal a teljesen érthető érveléssel indokolta meg döntését, hogy a játékosszám immár minimális, ilyen kevés embernek nem éri meg fenntartani a szervereket. A Fight Night Round 4 bizonyos achievementjei viszont csak és kizárólag online mérkőzések során szerezhetőek meg, ha tehát ezekre fáj a fogatok, akkor még március előtt vissza kell térnetek a ringbe. 

Ti örülnétek, ha a UFC mellett valamikor feltámadna a Fight Night Round sorozat is, és kapnánk egy teljesen új részt? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)