Hirdetés

Final Fantasy XV: Comrades - bemutatkozik a multis DLC, lesz béta is

|

Nem csak Noctist és haverjait irányíthatjuk majd a Final Fantasy XV többjátékos DLC-jében, emellett sok más feature-re is fény derült a Comrades leleplezésével.

Hirdetés

A Final Fanatasy XV készítői még csak a Noctis csapattagjainak önálló történetét elmesélő DLC-k elkészítésénél tartanak, de azt már korábban megerősítették, hogy lesz majd egy többjátékos kiegészítés is a játékhoz. Most ezt is leleplezték, a Comrades című mód pedig érdekes módon dolgoz át néhányat is az alapjáték rendszerei közül.

Hirdetés

Kiderült például, hogy a többjátékos részben több fázisból álló küldetéseket játszhatunk majd végig, a különböző etapok közül pedig az összegyűjtött összetevőkből (minden játékosnál csak egy lehet) közösen főzhetünk majd valamit karaktereink táborában. A Final Fnatasy XV: Comrades rendszereit egyébként ki is próbálhatjuk majd, várhatóan augusztus 3-a és 8-a között lesz majd egy tesztidőszak. Ebben egy saját, korlátozottan testreszabható karaktert irányítunk majd (összesen nyolc változatot tárolhatunk el), de a Comrades végleges változatába bekerül majd a fő sztori csapata is.

A multis rész küldetéseit minden esetben egy alaptáborból indíthatjuk majd, valószínűleg itt költhetjük majd el a küldetések jutalmaként kapott meteordarabjainkat is, igaz erre még a tesztváltozatban nem lesz lehetőség. A Final Fantasy XV: Comrades újfajta képességeit adó királyi pecsétek kipróbálására viszont igen, ahogy a fegyverarzenál egy részével is, amikhez teljesen új animációkkal készül a Square Enix. Első ránézésre elég érdekesnek tűnik, a multis DLC, de az augusztusi teszt után biztosan okosabbak leszünk.

Illetve most, hogy leleplezték a Comrades kiegészítést, nem kizárt, hogy a néhány héttel a próbaidőszak után rendezett gamescomra tartogatott bejelentés is ehhez kapcsolódik majd.

Ti kipróbáljátok majd a többjátékos részt is, vagy elsősorban a sztori miatt játszotok a Final Fantasy XV-tel?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)