Hirdetés

Final Fantasy XV - az a cél, hogy megríkasson

|

A Final Fantasy 15 rendezőjének feltett szándéka, hogy mindenkit megsirasson a játék befejezésével, mint ahogyan tette azt a Final Fantasy 7 fináléja is.

Hirdetés

Noha továbbra sem tudunk a Final Fantasy XV-ről annyit, amennyit szeretnénk, a fejlesztők mégis biztosak benne, hogy 2016 folyamán ki tudják adni a játékot, ami talán PC-re is megjelenik egyszer.

A Final Fantasy XV atyja, Hajime Tabata nemrég beszélt a Game Informernek a játékról, ám nem annak megjelenéséről mesélt, hanem a befejezéséről, ugyanis saját bevallása szerint az a legfőbb célja, hogy a játékosoknál eltörjön az a bizonyos mécses: "Egy nagyon érzelmes végkifejletet szeretnék készíteni hozzá, és olyan sok embert megsirattatni vele, amennyit csak lehet. Számos órát eltöltesz majd a játékkal, így ha én befejezek egy játékot, ami szomorú véget ér, de nem mozgat meg bennem semmit, akkor csalódást okoz nekem." 

Tabata megemlítette, hogy van néhány olyan munkatárs a Final Fantasy XV csapatában, akik már a 7. rész fejlesztésénél is jelen voltak, ők pedig azt szeretnék, hogy sikerüljön túltenni még azon a klasszikuson is. Mindez persze hatalmas kihívás, ugyanakkor ez számukra a legfőbb motiváló erő is egyben. A PlayStation 4-re és Xbox One-ra (és talán PC-re) készülő játék megjelenési dátumát a hónap végén, március 30-án jelenthetik be egy speciális esemény keretében, Los Angelesben.

Mit gondoltok Tabata kijelentéséről?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)