Hirdetés

Folytatást kap a játék, amiben úgy küzdhettünk szörnyekkel, hogy megmásztuk őket

|

Tíz évvel ezelőtti megjelenése óta több formában is visszahozták, most egy teljes értékű folytatás érkezik.

Hirdetés

A napokban ünnepli tizedik születésnapját a Capcom 2012-es RPG-je, a Dragon's Dogma, amit a kritikusok is szerettek, és a játékosok is szépen vették: egy hónap alatt 1,5 millió példány talált gazdára, amit a kiadó még úgy is óriási sikernek élt meg, hogy a nyugati eladásokkal nem volt maximálisan elégedett.

Aztán 2016-ban megjelent a kibővített, feljavított Dark Arisen, 2016-ban jött a PC-s verzió, 2017-ben a PS4-es és az Xbox One-os, 2019-ben pedig a switches. Ezt látva sejtettük, hogy a csapat a folytatáson gondolkodik.

Hirdetés

A 10 Years of Dragon's Dogma stream során megerősítették, hogy készül a Dragon's Dogma 2, és a Resident Evil játékoknál is alkalmazott RE Engine-t használják a fejlesztéshez. Semmi egyebet nem mondtak, sem azt, hogy hol tart a fejlesztés, sem azt, hogy mikor, milyen platformokra várhatjuk a megjelenést.

Aki jobban elmélyülne a világban, a Netflixen megtalálja a Dragon's Dogma animét, ami nem lett ugyan átütően fantasztikus, de nem is rettenetes.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Platformok: Nintendo Switch PC PlayStation 4 PlayStation 5 Xbox One Xbox Series X
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)