Hirdetés

Továbbfejlesztett motorral élesedik a Fortnite következő szezonja

|

Az Epic Games végre elárulta, hogy mikor folytatódnak a Chapter 2 izgalmai.

Hirdetés

Még mindig töretlen népszerűségnek örvend az Epic aranybányája, vagyis a Fortnite Battle Royale, amihez a fejlesztők szorgosan hegesztik is az új tartalmakat. Tavaly például szó szerint új fejezet kezdődött a játék életében, és a srácok természetesen ezt is különálló szezonokra bontják.

Hirdetés

Javában tart még a Fortnite Chapter 2 első szezonja, ami számos újdonsággal lepte már meg eddig a rajongókat, de a jelek szerint a végéhez közeledik a móka. A fejlesztők nemrég bejelentették, hogy terveik szerint február 20-án megérkezik a második szezon a játékba, de előtte eszközölnek még egy nagyon fontos változtatást. Február elején ugyanis megkapjuk a 11.50-es frissítést, amelynek élesedése után a játékbeli fizikáért már az Unreal Engine Chaos rendszere felel majd. A stúdió szerint a csere miatt lesznek majd kisebb bukkanók, emiatt először csak néhány játékost bevonva kezdik meg a tesztelést.

A folytatásban érkező újdonságokról csak valamikor később rántja le a leplet az Epic, de azt már most elárulta, hogy a második szezon indulása előtt további Overtime Challenge-ekre, valamint egy kéthetes játékbeli eseményre is számíthatunk még.

Ti játszotok még a Fortnite-tal?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)