Hirdetés

Forza Motorsport 7 teszt - eső után naplemente

|

Eszméletlen mennyiségű autóval, változó időjárással, öltöztethető sofőrökkel jött a Forza Motorsport sorozat következő része, de azért nem vagyunk maradéktalanul elégedettek.

Hirdetés

Nem azért, mert be akarok állni azok sorába, akik ezt hónapok óta a Microsoft orra alá dörgölik, de tény, hogy a kiadónak nincs ebben a szezonban túl sok erős saját játéka. Az átlagfelhasználó nehezen tud dönteni, egyszerű érvek kellenek, és a legtöbbeknek nem azon múlik a döntése, hogy 1080p-ben vagy 900p-ben (vagy ahogy most áll a helyzet, natív vagy felskálázott 4K-ban) játszhat-e, hanem hogy milyen játékokat érhet el, amiket esetleg más platformon nem. Az Xbox One mellett most a legjobb érv egyrészt a Cuphead, másrészt a Forza Motorsport 7, ami ugyan döbbenetes újításokat nem hozott, de a szintet sikerült tartania, és segíthet fellendíteni a novemberben érkező One X eladásait. Egyfelől egyébként sajnálom, hogy azon még nem tudtam kipróbálni, másrészt elnézve, milyen One S-en, nyugodtan tudom azt mondani a One X-szel szemezőknek, hogy nem fogják elsírni magukat bánatukban.

Hirdetés

Kétszázzal a hétszázért

Biztosra megy idén a Forza, a hetedik Motorsport részben nincs szinte semmi kockázat. Miközben a Slightly Mad igyekezett a nemrég megjelent Project Cars 2-be minél több különböző versenytípust berakni, a Turn10 szigorúan és csökönyösen maradt az aszfaltnál, ezért a ralinak vagy ralikrossznak bélyegzett versenyek során sem szántjuk a sarat vagy murvát. Nekem ez kicsit visszás; raliautókkal nem a betonon akarok óvatoskodni, hanem hepehupás, veszélyesebb terepekre mennék. Bár soha nem volt még Forza játékban ennyi különböző helyszín, mint most (szám szerint 32, melyen összesen 122 eltérő elrendezésű pályát alakítottak ki), az újakat - a dubai Hafeet Mountain Passtól eltekintve - valójában a Forza 4-ből hozták át (Maple Valley, Mugello, Suzuka), a régieket meg már nagyon jól ismerjük, szinte fel sem tűnik, hogy nem a hatodik részt játsszuk. A változatosság maga kielégítő, de aki újdonságra vágyik, az nem itt fogja megtalálni. 

A játék legnagyobb újítása a dinamikus időjárás és napszakváltozás. Korábban is indulhattunk már éjszakai versenyeken, de ott az elejétől fogva korlátozva voltak a körülmények, viszont most bármikor leszakadhat az eső, ami átrendezheti a viszonyokat, vagy elkezdhetjük a versenyt alkonyatkor, és befejezhetjük éjszaka. Tizenhat napszak-időjárás variáció létezik, és a finoman tűző napsugarak teljesen más élményt adhatnak a versenynek, mintha felhős időben cikáznánk. A szélvédőben tükröződő műszerfal ugyan autentikus, de engem például rettentően zavart - ez egyéni kérdés, néhányan a valósághűség miatt játszanak, mások meg hajlandóak a tükröződésről lemondani az ütközések elkerülése végett.

És hát ami tényleg eladhatja a játékot az autók rajongóinak, az az impozáns, 700 kocsit tartalmazó felhozatal (plusz DLC-k, amikből a megjelenéskor is volt már több adag), mely jelentős ugrás a Forza 6 450-éhez képest. Az egy dolog, hogy visszatért a Porsche, de lelkem megnyugtatására a Volkswagen is (ami nekem a Horizon 3-ból rettentően hiányzott, ha emlékeztek még), és minden egyes gépjármű kívül-belül precízen, tökéletesen lett lemodellezve. A Turn 10 nem úgy csinálja, mint anno a Polyphony a Gran Turismo játékokban, itt a mennyiséggel minőség is jár. Vannak klasszikus formaautók, kisbuszok, modern sportkocsik, licencelt Formula E és Nascar verdák, valamint kamionok, így mindenki megtalálhatja, ami neki tetszik - viszont nem biztos, hogy meg is vásárolhatja. A fejlesztők ugyanis a trendet követve bevezették a loot boxok rendszerét, a kocsik egy része nem vásárolható meg, csak nyerhető vagy dobozokból nyitható. Ennek alapvetően az a célja, hogy izgalmassá tegye a költést, nem tudhajtuk, mikor mit kapunk. Az egészet nézve elenyésző a lelakatolt járgányok száma, de ez a tényen nem változtat: a játék ha kis mértékben is, de korlátoz, grindra kényszerít. 

A loot boxok a modok esetében kapnak nagyobb szerepet. A versenyek során megszerzett kreditet vagy XP-t növelő, esetleg feladatok teljesítéséért, nehezítések bekapcsolásáért cserébe extra jutalmat adó kártyákat ládákból nyithatjuk ki, amikre kreditet kell költeni - komolyan arra szórjam el a pénzem, hogy hátha kapok valamit, amivel még több pénzt szerezhetek? Szerencsére nem kötötték össze mikrotranzakcióval, úgyhogy addig a baj nem akkora nagy, de a közösségben így is sikerült felhördülést okozni. Ráadásul nem jár több pénz, ha kikapcsolunk egyes segítségeket, így még inkább csak a modokban bízhatunk.

A Turn 10 nagy újdonságként harangozta be, hogy megváltoztathatjuk a sofőr öltözékét, de ha elképzelem, hogy ezt egy tízezres tömeg előtt közlik, valahogy nem látom a jelenetben a tapsvihart. Verseny közben édesmindegy, mit visel a pilóta (hacsak nem nyitott autóban ül), a menüben gyönyörködhetünk benne csupán. 

Én leszek a legjobb

A játék középpontjában most a Forza Driver's Cup áll, ez az új karriermód, aminek végtelenül egyszerű a koncepciója. Különböző kategóriákban haladunk előre úgy, hogy általunk választott versenytípusokban indulunk, így azokat, amiket nem élvezzük annyira, többnyire kihagyhatjuk. Van egy minimum pontszám, amit teljesíteni kell, hogy egy divízióval feljebb lépve közelebb kerüljünk a bajnoki címhez, de ez 3-4 versenytípus teljesítésével elérhető. Minden kategóriában akadnak showcase események, amik a közelébe sem érnek a Horizon játékokban található, azonos nevű extra módokhoz, de azért jópofák. Limuzinnal bowlingbábukat ledönteni például jó móka, ahogy klasszikus formaautókkal versenyezni is, viszont a gymkhanaként beharangozott, ugyanakkor semmi extra pályaelemet nem tartalmazó, Ken Block elleni egy az egy ellen verseny hagyott némi keserűséget bennem. Nemcsak a bajnokságban lépünk egyre előrébb, van egy másik mérő is, ami azt mutatja, mekkora gyűjtők vagyunk. A kocsikat rangsorolták, több szintre lettek osztva, és úgy oldhatjuk fel a következő szintet, ha elég kocsit birtoklunk az aktuálisból. Egyes versenyek nem elérhetők, amíg nem tudunk a szükséges tierbe tartozó kocsit szerezni, de aki nagyon akarja, elverhet pár pénzt olyan autókra, amiket talán nem is fog használni, ugyanakkor a mérőt növelik, a haladást gyorsítják, és lehet, hogy megismer, megszeret egy gépet, amihez egyébként nem nyúlt volna.  XP-vel szintet léphetünk, minden szintlépésnél dönthetünk, hogy ruhát, pénzt, vagy akciós árú (tehát nem ingyenes) járgányt akarunk-e. 

Látványra, teljesítményre nem tudok rosszat mondani, bár a PC-s változattal minimális időt töltöttem el. Szeretném kiemelni az eget, ami miatt megállítottam a játékot, hogy gyönyörködhessek benne - ezt főleg azok fogják értékelni, akik 4K-ban játszhatnak.

A Forza 7 esetében nem történt nagy előrelépés, de ettől még nem lett rossz, és az autók mennyisége miatt nem tudom azt mondani, hogy lehúzva érzem magam. A Forza Horizon 3-at azért sokkal jobban élveztem, az ottani hangulatot, változatosságot, szabadságot többre tartom. Ez most egy kicsit szürke, egy kicsit megúszós lett, de az autók esetében látszik a gondos bánásmód, amivel a sorozat továbbra is tartja magát a legjobbak között.

Forza Motorsport 7
Lehetett volna több újítás, de így sem rossz.
Ami tetszett
  • gyönyörű látvány, stabil teljesítmény
  • lenyűgöző járműfelhozatal
  • a hangulat, amit az időjárásváltozás ad
Ami nem tetszett
  • a lootbox-rendszer sutasága
  • új korlátok
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)