Full Throttle Remastered teszt - újra két keréken

|

Az egyik legkiválóbb kalandjáték, a Full Throttle kipolírozva, új platformon tér vissza.

Civilization, Mafia és más 2K játékok akár 58% kedvezménnyel! Hirdetés

Egészen addig, amíg valaki fel nem találja az időgépet, kizárólag emlékeinkre támaszkodva utazhatunk vissza a múltba. Sokszor elég egy ismerős illat, egy rég nem látott kép vagy valamilyen dallam, és máris ott találjuk magunkat életünk egy korábbi szakaszában, amikor minden jobb volt, de legalábbis más. Ha épp az említett életszakaszra esne 1995. december 31., akkor még viszonylag friss élményként raktározódott volna el bennünk, hogy megjelent a Windows 95, bemutatták a DVD-t, valamint a LucasArts kiadta Full Throttle című alkotását. Ekkortájt számított a legmenőbbnek a műfaj, milliók vesztek meg a kalandjátékokért, amelyek közül a máig legnagyobb becsben tartott darabok szinte kizárólag a George Lucas nevéhez fűződő stúdióból kerültek ki. Komoly riválisnak számított a Rebellion és a Sierra is, de mégis a wannabe kalóz Guybrush Threepwood és a megalomániás lila csáp foglalta el a játékosok szívében azt a bizonyos csücsköt, esetleg még a Polecats motorosbanda vezére, akinek hangszálait a legfinomabb ír whiskyben pácolták, majd kubai hajadonok combján sodort szivar füstjébe burkolták. (A sors kegyetlen fintora, hogy Roy Conrad, Ben szinkronhangja soha életében nem gyújtott rá, mégis tüdőrák vitte el.)

Hirdetés

Born to be wild

Ben, a már említett Full Throttle főszereplője csóró bandavezér, akinek elvileg kapóra jönne, hogy a motorkerékpár-gyártók utolsó mohikánja ugyanabba az ivóba tér be, ahol ő lebzsel a cimborákkal. Csakhogy emberünk makacs, mint az öszvér, és még Malcolm Corley kedvéért sem hajlandó kivételt tenni; hallani sem akar arról, hogy a fiúkkal ők alkossák a díszkíséretet. Nem számol azonban az öregúr jobbkezével, Adrian Ripburgerrel ("magyar" hangja Mark Hamill), aki kardinális szerepet szán hősünknek maliciózus tervei valóra váltásában. A gyorsan eszkalálódó események hatására rövid úton izgalmas bosszútörténetté áll össze a cselekmény, amelyben komoly hangsúlyt helyeztek a krómozott aszfaltszaggatók jelképezte szabadság és a vállalatok diktálta szép új világot előrevetítő, légpárnás járgányok közötti kontrasztra.

Rozsda a króm alatt

A Full Throttle Remastered felújítása elsősorban külsőségekben érhető tetten. A pixelekben dúskáló helyszínek és karakterek (eredetileg 4:3-as képarányban) szinte kivirultak és életre keltek, az újrakevert zenék és párbeszédek is tisztábban szólnak. Hasznos újításként egyetlen gombnyomással kiemelhetjük a háttérből mindazt, amit Ben megnézhet, megtapogathat, bakancsával illethet, esetleg rátapaszthatja a száját, bármennyire is tiltakozzék ellene.

A hagyományos tárgykombinációs feladványokon túl a történet egy pontján országúti harcosként szállunk szembe rivális motorosbandák tagjaival falécet, buzogányt és láncfűrészt pörgetve. Hasonlóképpen szembemegy a kalandjátékos tradíciókkal az a szekció, amelyben egy indokolatlanul erőszakos roncsderbin kell helytállnunk. Kár, hogy az arénában többet küzdünk az irányítással, mint az ellenfelekkel. Még akkor is, ha tudjuk, pontosan mit kell tennünk. Ilyenkor azért kilóg a lóláb, és tisztán érződik, hogy a '90-es években más filozófia mentén zajlott a játékfejlesztés.

Érdemesnek tartom leszögezni, hogy a Full Throttle lucasartsos mércével mérve kimondottan rövid, játékideje (legfeljebb 4-5 óra) jócskán elmarad attól, amit például a The Curse of the Monkey Island nyújt, nem is szólva a Day of the Tentacle-ről. Jellemzően a feladványok sem okoznak túl sok fejtörést, még ha a megoldás olykor kacagtató is, akkor sem rugaszkodik el teljesen a realitás talajától, és nem követeli meg tőlünk, hogy úgymond a dobozon kívül gondolkodjunk. Fennakadást inkább az akciódús részek vagy az időre megoldandó feladatok okozhatnak, ugyanakkor ideális választás lehet a műfajjal és annak klasszikus darabjaival most ismerkedő játékosok számára.

Full Throttle Remastered

Nem győzhetsz egy Corley-val szemben.
PRO
  • Motoros életérzés posztapokaliptikus hangulattal
  • Remek szinkron és zenei aláfestés
  • Jó érzékkel egyensúlyozik a komoly és a könnyed hangvétel között
Kontra
  • Frusztráló roncsderbi
  • Viszonylag kevés helyszín és szereplő
  • Rövidebb, mint amire emlékeztünk
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!