Hirdetés

Gainward GTX 275 egyedi köntösben

|

A Gainward mérnökei meg sem kísérelték a referencia NYÁK-ra épülő NVIDIA GTX 275 piaci bevezetését, helyette azonnal egyedi tervezéssel rukkoltak elő.

Hirdetés

Az NVIDIA ellenszere az AMD Radeon HD4890 ellen a GeForce GTX 275, melyet számos gyártó kínálatában találhatunk meg, azonban a Gainward tervezőasztalánál dolgozó mérnökök semmit sem bíztak a véletlenre. Az új GPU ennek hála azonnal egyedi tervezésű NYÁK-ra került, kihagyva így a referencia változatot, illetve további extraként a Gainward GTX 260 Golden Sample-nél megismert dupla ventilátoros halk és hatékony hűtés került fel a végtermékre.


A GTX 275 a korábbi kártyáknál is felhasznált GT200b jelű GPU-ra, persze kissé módosítva, hogy betömjék az egyszer már felújított GTX 260, illetve a GTX 285 között tátongó piaci rést. A GTX 275 gyakorlatilag egy hibrid megoldás, hiszen akárcsak a 285 esetében, a magban található összes (240 darab) stream processzor aktív. Ugyanakkor a memóriavezérlő csak 448-bites és ugyanúgy 896 megabájt memóriával szerelték, mint a GTX 260-ast. Ebből már könnyedén kikövetkeztethető, hogy a raszter egységek száma 28, mint a 260-as GTX esetében, míg a textúra címző- és szűrő egységek száma a 285-ével egyezik meg, azaz mindkettőből 80-80 egység áll rendelkezésre.


Természetesen a PhysX, PureVideo HD, DirectX10 és három kártyás SLI támogatás továbbra is ugyanúgy a kártya részét képezik, akárcsak a korábbi gyorsítóknál.


A Gainward kártyákat hazánkban a Mercury Impex forgalmazza.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)