Hirdetés

Űrhajók és Gyűrűk Ura a 2015/04-es GameStarban

|

Címlapon a Star Citizen, teljes játékként pedig a The Lord of the Rings: War in the North jár a 116 oldalnyi olvasnivaló mellé.

Hirdetés

Utólag már nehéz elhinni, milyen sok tényező veszélyeztette a márciusi GameStar elkészültét. Az még hagyján, hogy sikerült egy húsvét hétvégét is beiktatni közvetlenül a lapleadás előtt, aminél csak a karácsony lakoma terheli meg jobban a játékújságírót. A legnagyobb fenyegetést maguk a játékok jelentették, irgalmatlan mennyiség érkezett belőlük az elmúlt hónapban, ráadásul balszerencsénkre némelyik kifejezetten jól sikerült. Olyannyira, hogy mindenki játszani akart inkább, azt várva, hogy a cikkeket majd éjszaka összedobják helyettük a manók. De nem én leszek az, aki az első követ hajítja a kollégákra, hiszen magam sem voltam különb.

Egyelőre legyen ennyi elég a szerkesztőségi életképekből, foglalkozzunk inkább a 2015/04-es GameStar magazinnal, melynek címlapján a Star Citizen egyik vadászát láthatjátok felülnézetből. Amellett, hogy kipróbáltuk a közösségi finanszírozás történetének eddigi legsikeresebb videojátékos projektjét, még exkluzív interjút is készítettünk egy élő legendával, Chris Robertsszel, a Wing Commander sorozat atyjával. Ezen felül kipróbáltuk a félkész Final Fantasy XV-öt, illetve az 1979-es klasszikust újraértelmező Asteroids: Outpostot, továbbá megnéztük, mit várhatunk a szeptemberben esedékes Metal Gear Solid V: The Phantom Paintől és a nemrég bejelentett Rock Band 4-től.
Ami a teszteket illeti, harmincnál is több játék esetében igyekszünk megkönnyíteni azt a bizonyos döntést, amelyben rendszerint kulcsszerepet játszik a pénztárca. Akad köztük olyan, amelyekre akár évek múltán is szívesen gondolunk majd vissza (Bloodborne, Pillars of Eternity, Ori and the Blind Forest stb.), más címek kapcsán (pl.: Battlefield Hardline) már nehezebben jutottunk közös nevezőre, de tessék csak elolvasni minden kritikát, nehogy csalódás legyen a vásárlás vége.

Teljes játék: The Lord of the Rings: War in the North

Bizonyára a balzsamos tavaszi levegővel lehet összefüggésben, de ezúttal is olyan teljes játékot választottunk nektek, amit társasággal is lehet játszani, nem csupán társaságban. Sőt a tétet emelve páros kalandozás mellett/helyett akár egy édes hármast is tető alá hozhattok egy tünde, egy törp és egy dúnadán részvételével. Persze rossz az, aki rosszra gondol, az én fejemben csupán orkok irtása fordult meg kard, balta, íj és varázslat által, időnként légicsapásokkal (Szaszok! Jönnek a szaszok!) fűszerezve. Ráadásul társakkal nem csak egyszerűbb, hanem szórakoztatóbb is legyűrni a The Lord of the Rings: War in the North kihívásait.

Fontos: A kódokat ezentúl a www.gamestar.hu/gamestarplus aloldalon válthatjátok be!

Extra ajándék .: Delta Vision kedvezmény

Aligha okoz már meglepetést, hogy hónapról-hónapra le lehet vásárolni a GameStar magazin teljes árát a Delta Vision üzleteiben. Fantasy, sci-fi, horror, filmkönyvek és képregények folyamatosan bővülő választéka vár. Részletek a www.gamestar.hu/deltavision aloldalon.

Extra ajándék II.: FilmMagazin

Háttér: A hangok, A Lazarus hatás, Argo 2, A 44. gyermek, Halálos iramban 7
Kritika: A 44. gyermek, Hétköznapi vámpírok - A koporsóba zárt felvétel, Halálos iramban 7, Az interjú, A Beavatott-trilógia: A lázadó, Keleti nyugalom - A második Marigold Hotel, Végre otthon!, A cipőbűvölő, A tenger dala
Extra: Yippe Kay-Yay Motherfucker (Bemutatjuk a Die Hard-filmeket), Interjú a Free Entry készítőivel, A Vengeance-trilógia 1. rész (Mr. Vengeance - A bosszú ura)
Sorozat: Trónok harca 5. évad
Filmklasszikus: A diktátor

BÖNGÉSZDE

Meet tha Team
Aréna
Hírek

Előzetes
Star Citizen (+ interjú)
Metal Gear Solid V: The Phantom Pain
Final Fantasy XV
Rock Band 4
Asteroids: Outpost (Early Access)

Teszt
Battlefield Hardline
Bloodborne
Pillars of Eternity
Ori and the Blind Forest
Cities Skylines
Resident Evil Revelations 2
Final Fantasy Type 0 HD
Ride
Hand of Fate
Sid Meier's Starships
Bloodsports.TV
Drizzlepath
Dead Syncronicity: Tomorrow Comes Today
World of Subways 4 – New York Line 7
Dragon Age: Inquisition – Jaws of Hakkon
Game of Thrones: The Sword in the Darkness
Borderlands: The Handsome Collection
Tales from the Borderlands: Episode 2 – Atlas Mugged
Infinite Crisis
Life is Strange: Episode 2 – Out of Time
OlliOlli 2: Welcome to Olliwood
The Evil Within: The Assignment
Hotline Miami 2: Wrong Number
Dreamfall Chapters – Book Two: Rebels
Wolfe: The Red Hood Diaries
Trapped Dead: Lockdown
Forza Horizon Presents Fast & Furious
Nightbanes
Adventures of Poco Eco – Lost Souls
Criminel
Dungeon Hunter 5
Magic Touch: Wizard for Hire
Játékvásárlási tanácsadó

Hardver
Hírek
Így tuningolunk mi
Piactér
Vásárlási tanácsadó

Kult
Így játszotok ti – II. rész
A Game Over vége
E-sport: Fogadások és botrányok
Szabad(a)játék
Visszapillantó

Másvilág
Film: Halálos iramban 7
Sorozat: Banshee (3. évad)
Könyv: Terry Pratchett – Éjjeli őrjárat, David Gemmell – A kísértetkirály
Zene: Helena Hauff – A Tape, Retisonic – Robots Fucking, The Prodigy – The Day is my Enemy

Tehát a 2015/04-es GameStar magazin Star Citizen címlappal, The Lord of the Rings: War in the North steames teljes játékkal, exkluzív Chris Roberts interjúval, 5 előzetessel, 32 játékteszttel, havi rendszerességgel jelentkező játékpszichológia, free-to-play és e-sport rovatokkal, 5 videoteszttel és 1 kerekasztal beszélgetéssel április 17-től kapható az újságárusoknál változatlanul 116 oldalon.

Amennyiben az 576 KByte üzleteiben legalább 1500 forint értékben vásárolsz (játékot, kiegészítőt stb.), és ott kéred kedvenc GameStarodat is, 1000 forintot elengednek a magazin árából.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)