Hirdetés

Vedd kezedbe a GameStart és a sorsát!

|

Amikor a PC Guru megírta búcsúlevelét, akkor már mi is azon gondolkodtunk, hogyan tovább. De nem akarjuk feladni harc nélkül, bennetek bízunk, a ti kezetekbe helyezzük kedvenc magazinunk sorsát.

Hirdetés

Az ember ilyenkor hiábavalóan keresi a megfelelő szavakat, küszködik a bensőjében kavargó érzelmekkel, nem akar sem émelyítően pátoszos, sem bántóan szenvtelen lenni. Utóbbira nem is volnék képes, hiszen húsz éve elválaszthatatlan része életünknek a GameStar. Együtt néztük végig a Quake III Arena és az Unreal Tournament párharcát, ott volt velünk, amikor ellopták a Half-Life 2 forráskódját, nem hagyott magunkra a WoW indulásakor sem, és erőt adott, amikor Gyu váratlanul eltávozott. Mert a GameStar nem csak egy termék, egy brand vagy egy munka, sokkal több annál: hivatás, közösség és végül, de nem utolsósorban család. Megszámlálhatatlanul sok emlék fűződik hozzá, némelyiktől még most is nevethetnékje támad az embernek, mások hatására óhatatlanul elszorul a torok és könnybe lábad a szem.

1999 októberétől mostanáig elfogyasztottunk három generációnyi konzolt, és eközben tanúi voltunk annak, amint egyesek újra és újra eltemetik a PC-t, ám kedvenc platformunk minduntalan megerősödve kapaszkodott ki a hullámvölgyekből. Láttuk az MMO-k diadalmenetét, majd az RTS-eket kiszorító MOBA játékok felemelkedését, utóbb a hero shooterek rövid életű térnyerését és a battle royale műfaj születését. Két évtized alatt rengeteg változás zajlott le a játékiparban, és az idő múlása a tartalomfogyasztási szokásokat sem hagyta érintetlenül, amivel a GameStar magazin dacolt mostanáig.

De egyszer elfogy a levegő, és nincs az a konok kitartás, megszorított nadrágszíj, amely képes volna az idők végtelenségéig ellensúlyozni a nyomtatott sajtó évről évre emelkedő költségeit úgy, hogy közben már több mint egy évtizede nem nyúltunk az árhoz. Ráadásul mindemellett az online és videós működés is egyre komolyabb erőfeszítést igényel, mert a tartalomfogyasztási szokások is jelentősen változnak. Ezzel szembe kell nézni, látjuk a számokat, ismerjük a trendeket, és persze büszkék is vagyunk arra, hogy online már havonta 600 ezer ember választja ezt az oldalt, hogy híreket, cikkeket, teszteket olvasson, 135 ezren vannak velünk Facebookon, 22 ezren Instán, és most léptük át éppen az 50 ezer követőt YouTube-on (többek közt ezért is futnak ma, december 1-én folyamatosan a streamek).

Ha nyitott szemmel jártatok az elmúlt néhány hétben, bizonyára szembesültetek azzal, amint sorra számolják fel a nyomtatott sajtótermékeket (és igen, főleg a férfimagazinok múlnak ki kegyetlen hirtelenséggel), még kollégáink és barátaink a PC Gurunál is hasonló problémákkal szembesültek.

Fáj belegondolni, kimondani és még inkább leírni, de a mondhatni eltorzított piac körülményei nem teszik lehetővé, hogy úgy folytassuk, mintha még mindig 2009-et írnánk. Jelen állás szerint tehát a decemberi lapszám az utolsó, ami megszokott formájában megjelenhet.

Ugyanakkor láttuk azt, mennyien írtatok nekünk levelet, kommentet a PC Guru megszűnése kapcsán, ahol azt kérdezitek, mi lesz a GS-sel. Olvastuk azt is, hányan mondták azt, hogy azért legalább esélyt kellett volna adni az olvasóknak, hogy ők dönthessenek, akarnak-e tenni bármit a magazinjukért. Mi úgy éreztük, hogy az üzleti racionalitások ellenére nem adhatjuk fel csak úgy, nem dobhatjuk be a törülközőt, mert tartozunk annyival nektek és önmagunknak is, hogy megpróbáljuk megmenteni azt az élményt, amit csakis a csomagolásából frissen kibontott magazin lapozgatása képes nyújtani.

Ezért most hozzátok fordulunk, és nem a pénzetekből kérünk többet, hanem a megelőlegezett bizalmatokból.

Megemelhetnénk persze drasztikusan a GameStar árát (versenytárs nélkül ez logikus is lehetne), pótolva a régóta húzódó mulasztást, de nem gondoljuk, hogy ez a helyes út. Már csak azért sem, mert hiába drágább ma már minden, sokan a 2000 forintot is sokallják. És nem is azokat akarjuk jobban terhelni, akik eddig is hűségesek voltak hozzánk. 

Kizárólag az előfizetők számának növelése képes hosszabb távon biztosítani a magazin fennmaradását, ezért amennyiben december 31-ig összegyűlik legalább 2500 előfizetés (új vagy meghosszabbított), úgy továbbra is lesz Magyarországnak gamermagazinja.

A ma elindított kampány tehát kereken egy hónapon át tart, ide kattintva elő tudtok fizetni a GameStar magazinra, illetve meg tudjátok hosszabbítani jelenleg is futó előfizetéseteket. Csak egy csomag van, nincs semmi kavarás, aki most beletesz egy évre 20 ezer forintot a folytatásba, az 12 lapszámot kap, és egy évig biztosította az utolsó gamer magazin működését, pártoló tagunk lesz. A fent linkelt oldalon követhetitek figyelemmel egy számlálón keresztül azt, hogy hol jár épp új előfizetőink száma, mennyire kerültünk közel a 2500-as célhoz.

Nem tagadjuk, a kitűzött cél hatalmas, de mi bízunk bennetek, bízunk abban, hogy igenis van még igény a nyomtatott sajtóra akkor is, ha jóval keményebb a küzdelem, mint évekkel ezelőtt. Az előfizetésen túl azzal is rengeteget tudtok segíteni, ha terjesztitek egy hónapos kampányunk hírét, minél többen megosztjátok az ezzel kapcsolatos cikkeket és videókat.

Mi is azon leszünk, hogy a lehető legtöbb platformon és felületen belefuthassanak az olvasni szerető emberek abba, hogy a Gutenberg-galaxis őrzői még egy nagy csatára indulnak, és veletek karöltve meg akarják védeni a nyomtatott gamersajtót. 

Az viszont már teljesen biztos, hogy egy sikeres kampány esetén sem készülhet el a 2020 januári GameStar magazin, egészen egyszerűen nem lenne már időnk összeállítani és időben nyomdába küldeni. Így januárban mindenképp a PC World magazinba betagozódva, annak 16 oldalán találkozhattok újra a GameStarral, immár mint rovattal. Ha pedig valóban szert teszünk 2500 új előfizetőre, akkor februárban már biztosan újra ott lesz kedvenc magazinunk az újságosok polcain, és minden előfizető 2021. februárig kapja majd. 

Ez alkalommal tehát rajtatok múlik, hogy ér véget a történet. Ha ti is szeretnétek februárban fellapozni 2020. első GameStar magazinját, akkor vegyétek kezetekbe a sorsát!

Természetesen amennyiben a kampány végeztével, december 31-ig nem sikerülne teljesítenünk a kitűzött célt, akkor minden támogatónknak visszautaljuk az előfizetés díját.

Ide kattintva tudtok előfizetni a GameStar magazinra. A 12 hónapos GameStar magazin előfizetés egészen pontosan 19980 forintba kerül. Ez az ár már a postaköltséget is tartalmazza.

Köszönjük, hogy velünk vagytok, köszönjük, ha támogattok minket!

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd, hogy értesítéseket küldjünk, és cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a GTA VI-ot vagy a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)