Hirdetés

GameStar gyakornoki pályázat - hamarosan értesítünk!

|

Novemberben zárult gyakornoki pályázatunk kiértékelése a vártnál jóval tovább húzódott, elképesztően sokan pályáztatok, így csak mostanra sikerült mindent átrágnunk. Elmondjuk, mire készüljetek a következő hetekben.

Hirdetés

Kénytelen vagyok egy bocsánatkéréssel kezdeni, ugyanis elszámoltuk magunkat: novemberben úgy láttuk, két hét alatt végezni tudunk a gyakornoki pályázatok teljes kiértékelésével, és november végéig kiértesíthetjük a továbbjutókat. Ez nem sikerült.

Tavaly csupán cikkírók nevezését vártuk, most viszont négy pozícióra kerestünk gyakornokokat, ami megsokszorozta a nevezők számát is. Több mint 200-an küldtétek el cikkeiteket, grafikáitokat, videóitokat és weboldalaitokat (vagy kódrészleteiteket), és ennyi pályázatot átnézni, átbeszélni, összeveszni rajtuk, mint kiderült, nem egy kéthetes feladat. A több mint 200-ból végül 60-an jutottak tovább, velük pár héten belül felvesszük a kapcsolatot e-mailben (az elsőkkel már jövő héten), úgyhogy figyeljétek a fiókotokat, mert a levél bármikor megérkezhet. Sorban haladunk, úgyhogy lehet, hogy csak hetekkel később kaptok e-mailt, és persze a 60 közül sem mindenki jut be, de felállítottunk egy sorrendet aszerint, hogy ki mennyire tetszett, és ez alapján haladunk végig a listánkon. Az is előfordulhat, hogy valakivel nem találjuk meg a közös hangot, és ha az ő helye felszabadul, a most továbbjutottak közül keresünk fel valakit. Ahogy azt az Éhezők Viadalából már megtanulhattátok: Sose hagyjon el titeket a remény.

Néhány érdekes adat a 2014-es GameStar gyakornoki pályázatról:

- A nevezők tíz százaléka volt lány.

- Legtöbben nem meglepő módon cikkírónak jelentkeztetek, 57 százalék küldött nekünk cikkeket (igaz, néhányan elfelejtettek cikket küldeni).

- A legtöbben nem Budapestről, hanem valamely vidéki városból, faluból szeretnétek csatlakozni hozzánk. Néhány Szlovákiában élő nevezőnk is volt.

- A pályázók átlag életkora 23 év.

- 25-en voltak, akik egyszerre több pozícióra is neveztek.

Hamarosan láthatjátok az újoncok cikkeit, műveit itt, a GSO-n, illetve találkozhattok velük rendezvényeinken is.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)