Hirdetés

GameStar játékajánló - ezzel játszunk a hétvégén

|

Ha szombat, akkor játékajánló, avagy kiteregetjük a lapjainkat, megmutatjuk mi láncol épp a képernyő elé.

Hirdetés

Hóban-fagyban, térdig trollvérben gázolunk át minden akadályon, akár egy haragvó istenség. Emellett pokoltúra és amerikai szafári is szerepel a programok között, de szabadba is szeretnénk kijutni.

Hirdetés

Szada - Frostpunk minden mennyiségben. Lecsekkolom, hogy a This War of Mine után ezúttal hogyan tör össze engem érzelmileg a  11 bit Studios. Eddig egész ügyesek benne, volt, hogy perceket vacilláltam két döntés között a számat harapdálva.

Paca - A God of War-t ledaráltam, a State of Decay 2-ig nem jön semmi, ami érdekel, úgyhogy valószínűleg mellékküldetéseket csinálok majd vagy a GoW-ban, vagy a Far Cry 5-ben.

Hunter - Hétfőn rátaláltam a csodára, amit úgy hívnak, hogy Persona 5. Azóta eltelt pár nap, és valahogy belecsúszott 40 órám a virtuális japán tiniéletembe. A hétvégén tervezek erre még rátolni egy húszast. Vagy majd ahogy sikerül.

Gucs - Megvettem a RUINER nevű játékot, úgyhogy a hétvégén ezt fogom próbálgatni. Azt hittem, hogy egy cyberpunk Hotline Miamit kapok majd, ami nekem bőven elég lett volna, de már rájöttem, hogy azért jóval összetettebb alkotásról van szó, mint amilyenre számítottam, szóval így még izgalmasabb a dolog.

Csirke - Továbbra is keresem, hogy mi tölthetné be a God of War után maradt űrt, miközben már a Bosszúállók: Végtelen háború premierjére hangolódok lelkileg. Most a hétvégén próbálok majd a munka mellett végre kicsit kijutni a szabadba, valamelyik este pedig tovább folytatom a 2016-os Doomot, amit az Xbox One X-es grafikai tuning miatt nemrég újra elővettem.

Kivi - Folytatom az előző héten elkezdett Marvel-maratont, hogy kellőképp felkészült legyek a Végtelen háborúra. Már csak néhány film van vissza, de jó tempóban haladok. Egyébként pedig tovább pörgetem az MLB: The Show 18-at a PS4-en.

Kaci - Szívesen írnék hosszasan a hétvégi programomról, de mennem kell God of Warozni. Hétfőn találkozunk!

Somi - Aki szeretne valami Hotline Miami szerű hardcore játékot, most olcsóbban hozzájuthat a Ruinerhez, ami elképesztően jó kis game, én is ezzel fogom múlatni nem létező felesleges perceimet.

Chava - Cheeseburger és Boomer társaságában járom Hope megyét, hogy feladjam az utolsó kenetet minden egyes vallási fanatikusnak, aki az utamba kerül.

Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)