Hirdetés

GameStar játékajánló - ezzel játszunk a hétvégén

|

Gamescom után vagyunk, de még hetekre a lapzártától, magyarán nyugodtan lazíthatunk egy kicsit. Akár Manhattanben is.

Hirdetés

Úgy fest, elszaporodtak az ízeltlábú kártevők a szerkesztőség környékén, mert akiket nem a WoW új kiegészítője rabolt el, azokat épp valami másnak sikerült behálóznia.

Hirdetés

Paca - Csak várok türelemmel, hogy megjelenjenek az ősz első általam várt játékai. Addig nézem a naplementét, hallgatom a madárcsicsergést, nem játszom semmilyen játék sajtópéldányával a megjelenés előtt.

HP - Mivel sokat nem beszélhetek (sőt, semmit) arról a játékról, amivel játszom, ezért beszélek inkább a túrós tésztáról, ami egy nagyon finom étel, gyerekkorom kedvence. Szerencsére most is kifejezetten jó az íze, könnyen ehető, elég hosszúkás a tészta és különböző ízek érvényesülnek benne, kicsit retro, hasonlít a korábbi túrós tészták jellegzetes formájára, de mégis sokkal szebb, hiszen ez egy friss túrós tészta. Néha persze egy-két unalmasabb falat akad ebéd közben, de hát milyen ebéd is lenne, ha nem lennének visszatérő ízek? Magával ragadó 2018-ban is a túrós tészta, és bár nem ettem még meg teljesen, még sokszor rendelnék belőle. 

Szada - Fogtam magam és újrakezdtem a The Banner Saga szériát, most értem újra a The Banner Saga 3-hoz (amit már teszteltem is) és az a terv, hogy pontot teszek a történet végére, csak most jobban odafigyelek a válaszaimra és döntéseimre, mint eddig.

Kivi - Szombaton van a The International 2018 utolsó napja, az biztos a képernyő elé ragaszt az estére, de emellett valószínűleg leginkább a Hearthstone új egyjátékos módjával fogom elütni az időt. Talán nem túlzás kijelenteni, hogy a The Puzzle Lab a játék eddigi legszórakoztatóbb és legötletesebb solo kalandja - a bemelegítő kihívások után a legnehezebb feladványok elég sok gondolkodást és a játékmechanikák mély ismeretét igénylik. Aki valaha játszott a Hearthstone-nal, ezt ne hagyja ki.

Tonight - Nemrég egy leárazás során beszereztem a Titanfall második részét, ugyanis nagyon jókat hallottam a kampányról meg úgy általában véve arról, hogy micsoda előrelépés az első részhez képest. Egy-két órát már játszogattam vele és valóban nagyon hangulatos, szóval a hétvégén mindenképpen folytatom.

Kaci - A gamescomon volt lehetőségem kipróbálni a For Honor új játékmódját, ami fájdalmasan emlékeztetett arra, mennyit is felejtettem a megjelenés óta. Az Arcade Mode kifejezetten izgalmasnak tűnik, úgyhogy már le is töltöttem a játékot, hogy kicsit felfrissítsem az emlékeimet és kitanuljam az újabb karakterek mozdulatait.

Chava - Egyelőre az aktatologató Arthur Hastingsszel szerencsétlenkedek a We Happy Few sajátos világában, s habár sokszor inkább érzem tehernek, még nem adom fel. Kíváncsi vagyok a másik két szereplőre is. Továbbá a bugok és csiszolatlan mechanikák mögé rejtett sztori is megér pár ősz hajszálat.

Ti mivel játszotok ezen a hétvégén?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)