Hirdetés

GameStick - most már aztán tényleg jön

|

A GameSticket fejlesztő Playjam vezetője most már biztosra ígéri az augusztusi megjelenést és arról beszél, hogy miben is lesznek ők másik, mint az Ouya.

Hirdetés

A GameStick játékaiért felelős Sameer Baroova a Joysticknak adott interjújában elmondta, hogy miért késlekedtek ennyit a konzol kiadásával és, hogy "abszolúte" biztosra vehetjük az augusztusi megjelenést.

Baroova bevallotta, hogy egy kicsit "alábecsülték a vásárlói erőt" és az eredeti terveknél sokkal nagyobb volt a kereslet a GameStickre. "A megrendelések, az előrendelések és a Kickstarteres támogatók száma miatt sokkal nagyobb skálán kellett gondolkodnunk, illetve az első visszajelzések alapján még több javaslatot kellett számításba vennünk" - magyarázta a vezető. 

Baroova arról is beszélt, hogy miért nem fél az Ouya-val való versenyzésről, amiről már Paca is írt nektek a remekül összeszedett GameStick vs Ouya cikkében. Baroova szerint az Ouya megpróbál az "ötödik nagy konzol lenni, nagyon konzolos játékokkal", míg a GameStick inkább a retró (NES) érában szeretné visszarepíteni a játékosokat, amikor még minden szép volt, mókás és egyszerű.  A másik nagy előnyüket az Ouyával szemben a hordozhatóságban látja, amiben igazából van is valami.

A GameStick megjelenésére eredetileg áprilisban került volna sor, aztán júniusra halasztották, de még akkor is úgy tűnt, hogy lenne mit javítani, ezért most a várható dátum augusztusra csúszott.

Ti mit vártok az androidos konzoloktól? 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)