Hirdetés

Gears 5 - kiszivárgott egy csomó érdekes részlet a játékról

|

Elég sok mindent megtudtunk a The Coalition játékáról, feltéve persze, ha igazak a most napvilágot látott információk.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy az egyik legjobban várt Microsoft-exkluzív címről van szó, eddig elég kevés dolgot tudhattunk meg a Gears of War széria következő felvonásáról. Ám a legutóbbi szivárgás után most úgy tűnik, még több apróságra derült fény még a hivatalos leleplezés előtt.

Hirdetés

Ha minden igaz, a ResetEra egyik fórumozója rábukkant a Gears 5 szinopszisára, így most talán megtudtuk, nagyjából miről fog szólni a folytatás.

"A világ összeomlóban van. A technológiától való függés elhozta az emberiség bukását, és ellenségeik összefognak, hogy leszámoljanak a túlélőkkel. Kaitként az lesz a feladatod, hogy beutazd az eddigi legnagyobb és legszebb Gears világot, hogy feltárd a Locust eredetét, és csapatoddal együtt harcolj a megmaradt dolgok megvédéséért."

Sőt, elméletileg helyi és online co-op is lesz a Gears 5 kampányában, illetve természetesen PvP-re is lesz lehetőség. Továbbá a szivárgások szerint 60 fpssel fut majd a játék, és támogatni fogja a HDR-t, valamint a 4K-s felbontást is. Ráadásul úgy néz ki, lesz cross-play is PC és Xbox One között.

Ugyan jó esély van arra, hogy a fenti infók végül igaznak bizonyulnak, de egyelőre szigorúan pletykaként szabad csak kezelni őket. Szerintetek tényleg erről szól majd a Gears 5?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)