Hirdetés

Egyiptomba vagy Dél-Amerikába is ellátogathat a God of War

|

Míg az idei részben az északi mitológiát veszik alapul, a God of War készítői szerint később más hitvilágok is adhatják az újabb epizódok alapját.

Hirdetés

Igaz a játék bejelentése előtt is pletykálták, sokakat meglepett, hogy a God of War készítői maguk mögött hagyták a széria születésekor feldolgozott görög mitológia szereplőit és a mediterrán tájakat. A jelenleg készülő új rész rendezője szerint később még várhatóak hasonló helyszínbeli ugrások, amikor ismét megújítják kicsit a sorozatot.

Hirdetés

Game Informer legújabb számában olvasható több interjú a Sony Santa Monica tagjaival, akik közül Cory Barlog igyekezett elmagyarázni, hogyan is kell elképzelnünk a God of War szerkezetét.

"A görög részek a God of War görög korszakát jelentették. Most, egy új hitvilágra áttérve, amivel Kratos kapcsolatba lép, létrejött a God of War skandináv korszaka. De később lehet, hogy lesz majd egyiptomi korszak, vagy maja korszak is és így tovább"

- mondta a játék rendezője.

Arra nem tért ki, hogy a jelenlegi korszak a tervek szerint milyen hosszú lesz a görög szálhoz képest, de amint a stúdió feje, Shannon Studstill elmagyarázta, Kratos szülőhelyének elhagyása már időszerű volt.

"Ami feltűnt nekem, hogy a széria némileg gyengülni kezdett, nem volt már igazán friss. A történetszál kapcsán, amiben Kratos egyszerűen egy kőkemény hős volt, úgy éreztem, egyre többen kérdezték, »Oké, de mi a következő lépés?« Úgy éreztem, ahhoz, hogy meg tudjuk újítani, sok mindent fel kellett forgatnunk"

- fejtette ki.

Mit gondoltok, a jövőben hány epizód után kéne megint helyszínt váltaniuk?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)