Ha létezik olyan játék, amely igazán megalkotta és népszerűsítette az akciójátékokban a teljesen szabad játékmenetet, akkor az a Grand Theft Auto. Az eredeti 2D-s részek után a GTA 3 nemcsak egyszerűen döbbenetes sikert aratott és óriási bevételt hozott a Rockstar konyhájára, hanem rengeteg hasonló stílusú játékot „ihletetett" meg: Mafia, The Simpsons, Godfather stb. Az igazi, korlátlan szabadság érzését azonban sehol sem éreztük oly tökéletesnek, mint a Grand Theft Auto részeiben. Bármelyik autót elrabolhattuk, bárkit megölhettük, bankot rabolhattunk, drogot árulhattunk, és így tovább, és így tovább: még sorolhatnánk a tömérdek „rendetlenkedést", amit a GTA-ban szabadon végrehajthattunk. Mindezidáig...
Vége a szabadságnak?
No nem, azért nem erről van szó: nem egy lineáris TPS készül a GTA IV-ből, az azonban tény, hogy sok tekintetben gátat szabnak majd tevékenységünknek. Nincs több agyatlan ámokfutás, büntetés nélküli korlátlan autótolvajlás és öldöklés. Tetteinket sokkal nehezebb végrehajtani, és következményekkel is jár.
Persze nem arról van szó, hogy a Rockstar megelégelte volna a hatalmas szabadságot, és egy fajta kötött mederbe akarja terelni a játékmenetet. (Akik azt hitték, hogy megijedtek Jack Thompsontól, azok is rossz nyomon haladnak.) A változás igazi célja a realizmus...
Niko Bellic nem egy tesze-tosza csávó...
No persze a fene nagy realizmusnak nem sok teteje lenne, ha éppenséggel ugyanúgy marionett bábúként rángatnák hősünket, mint az előző részekben. Bár az egyik küldetésosztónk most is egy korrupt zsaru, aki zsarolja a főszereplőt valamivel, ugyanakkor az általunk használt mobiltelefont immár mi is fel tudjuk tárcsázni, nem csak állandóan ránk csörögnek, hogy: „Hé öreg, menj oda, azt nyírd ki Billy Bobot". A küldetésekhez ugyanis mi magunk használjuk majd a telefont: kapcsolatokat hívunk fel, fegyvereket vagy járgányokat szerzünk be, találkozókat beszélünk meg és így tovább.
Várjunk csak! A fegyverekhez telefonhívás kell ezentúl??? Bizony, bizony: többé a mordályok beszerzése nem úgy működik, hogy bemész a boltba és veszel bazookát, vagy egyszerűen baseballütővel szétvered hozzá egy zsaru fejét, hanem csak a megfelelő embert elérve tudsz hozzájuk jutni. Az egyik ilyen „haver", akitől vásárolni tudsz, Little Jcob, aki jó pénzért egy sötét sikátorban parkoló autója csomagtartójából kereskedve juttat hozzá a tűzfegyvereidhez.
Az autótolvajlás vége művészet...
Ha beszereztük a kis drága játékszereinket, akkor a küldetéseink helyszínére persze továbbra is lopott autókkal tudunk eljutni. Felejtsétek el azonban az „odamegyek az utcán parkoló autóhoz, aztán már be is szálltam"-féle attitűdöt. Az autólopásnál is a kulcsszó a realizmus: hősünk lassan a szóban forgó járgány mellé áll, betöri ablakot a könyökével, benyúl a kocsiba, kinyitja az autót, bent is feltöri a megfelelő helyen, és beindítja a gyújtást. Mert ugye a kulcs a valós életben sincs ott az indítóban, hogy vidd már el az autót...
Persze még most is ki tudjuk rángatni majd a lámpánál álló autók sofőrjeit, azonban ha éppen ott van a yard, akkor nagyon pórul járhatunk...
„Személyleírása következő: magas, keleties arcú, borostás és bőrkabátot visel..."
A rendőrök ugyanis sokkal aktívabban és keményebben figyelik viselkedésünket: elég látniuk a fent elkövetett bűncselekményt: azonnal a nyomunkba erednek, és nem hagynak aztán gyorsan a fenébe, mint a korábbi részekben. Addig kell menekülnünk, amíg le nem rázzuk a fakabátokat, és ezt egy körözési zónában láthatjuk - csakúgy, mint a Scarface-ben. Azonban a Sebhelyes arcú kalandjaihoz képest sokkal nehezebben tudunk ebből kikerülni: ha egy zsaru ezen belül meglát, akkor ismét a zóna közepébe kerülsz, és száguldhatsz vagy loholhatsz addig, amíg ebből ki nem szabadulsz.
Persze a zsernyákok lerázása is megváltozott: nem fognak a világ végéig üldözni, amíg át nem festjük az autót. Csakúgy, mint a Driver: Parallel Lines-ban: ha egy sötét, félreeső helyen átszállunk egy másik autóba, akkor ezzel leráztuk magunkról a rendőröket.
„Ön dönt: bűnöz, vagy vezet!"
Vannak olyan pillanatok, amikor inkább nem vágyunk arra, hogy mi magunk hasítsunk az utcákon: ha például lesérültünk, vagy egy különösen nehéz küldetés után járunk, akkor minél gyorsabban célba akarunk érni. Ilyenkor akár taxiba szállhatunk (értitek: nem lopjuk, hanem taxiba SZÁLLUNK), és kényelmesen, biztonságban kiélvezhetjük az utazást, környezetünkben gyönyörködve. Akár belső nézetben is láthatjuk a taxi belsejét, vagy a várost, de kapcsolgathatunk is különféle kameraállások között. Ha már sokadszorra taxizunk, akkor egyetlen gombnyomással oda is érhetünk a tett helyszínére. Mondjuk, az érdekel, hogyan akadályozzák majd meg a készítők, hogy állandóan ezt a játékot megkönnyítő fícsört használjuk: ki ne akarna folyton taxizni, ha van rá lehetősége...
Elő a pisztollyal cow... akarom mondani: vízummal nem rendelkező kelet-európai bevándorló!
A Rockstar alaposan átdolgozta az előző részek leggyengébb elemét, a lövöldözéseket is. Először is a célzás sokkal, sokkal egyszerűbben és könnyebben működik majd - hogy pontosan hogyan, azt még szándékosan nem akarja elárulni a Rockstar. Amit azonban ténylegesen elárultak, az a rejtőzködéses rendszer: csakúgy, mint a Gears of War-ban, vagy a Kane & Lynch-ben fedezék mögé bújhatunk, és onnan lőhetünk kifelé - egészen addig, amíg pozdorjává nem lövik azt a faládát, amelyet fedezékül használtunk. Bizony - hacsak nem olyan védőhelyet találtunk, amit fizikailag lehetetlen szétszedni, akkor gyorsan arrébb kell ugranunk, ha már forró a helyzet.
„Ez az én sztorim" Niko
Végül a cikk végére azt is érdemes megemlíteni, hogy ez a játék nem próbál más híres filmek hangulatát, stílusát, vagy sztoriját átadni a Vice City-vel (Scarface) vagy a San Andreas-szal (Boyz n the Hood) ellentétben. Ez Niko Bellocnak és senki másnak a története, és rajtad múlik, hogy a szakadt bevándorlót a bűnözés csúcsára juttatod-e, vagy inkább egy koszos sikátor szemetesében találnak-e rá a hulládra...
