Hirdetés

GTA: Egy taxisofőr haláláért felel?

|

Thaiföldön nem árulnak több GTA-t, miután egy 18 éves fiatal a sorozat egyik fícsörjét élesben is ki akarta próbálni.

Hirdetés

A német Der Spiegel értesülései szerint egy, a nagykorúság küszöbén álló bangkoki fiatalember a Grand Theft Auto széria valamely darabján (nem tudni, melyik epizódról van szó) fellelkesülve élesben is ki akarta próbálni, mekkora fun lehet egy autóst kirángatni verdájából, majd az imígyen szerzett járgánnyal végigdöngetni a thai metropolisz utcáin. Mikor azonban a kiszemelt taxi sofőrje ellenkezett, rögtön előkerült egy kés, s jó néhány szúrást ejtett az 54 esztendős áldozaton, aki később belehalt sérüléseibe. Tettesünk letartóztatása előtt épp egy szűk sikátorból tolatott ki, miközben a hátsó ülésre hajított taxisofőrből lassan elfolyt az élet. A bangkoki rendőrség első nyilatkozatai szerint nem állapítottak meg a fiatalembernél semmilyen pszichológiai rendellenességet, így jó eséllyel halálbüntetés vár majd rá.

gta.jpg


Az eset olyan nagy port kavart országszerte, hogy a Rockstar címeit a térségben forgalmazó New Era Interactive Media bejelentette, hogy leszedik az üzletek polcairól a sorozat összes darabját.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)