Hirdetés

A GTA és a Lemmings atyja 31 milliót zsebelt be

|

A Grand Theft Auto, illetve a Lemmings játékok eredeti kitalálója és kreátora, David Jones (képünkön) már évek óta – amióta otthagyta a DMA Designt – nem fejlesztett semmit, ám pár éve annál energikusabban tért vissza. A 2002-ben alapított cége, a Real Time Worlds két (Xbox 360-as, illetve PC-s) játékot is fejleszt és a New Enterprises Associates cég 31 millió dolláros csekkel lepte meg Jonest Mikulásra.

Hirdetés

No persze Jones-nak cserébe ezért nem elég jó gyereknek lennie: a két játéknak hatalmas bevételt kell majd hozniuk, hogy a befektetés megtérüljön. Az egyik gém, a Crackdown egy Xbox 360-as cím, amelyben egy GTA-szerű, óriási városban kell egy génmanipulált szuperhőssel kitisztítani a várost, úgy, hogy közben autókat hajigálunk a bűnözőkre, meg épületeket repülhetünk át. (Kicsit az Xbox-ra és PS2-re megjelent Spider-Man 2-szaga van a dolognak, de hát meglátjuk majd…)
A másik játék, a PC-s All Points Bulletin azoknak készült, akik mindig is ki szerették volna próbálni, milyen lehet a GTA egy MMORPG-n kivitelezésében, ugyanis gyakorlatilag erről lesz majd szó benne: itt is egy hatalmas városban állhatunk a bűnözők, autótolvajok, bankrabló bandák, vagy akár a törvény oldalára is - mindezt egy MMO keretén belül. Mindkét játékkal foglalkozunk majd egy hosszabb „Extra” cikkben.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)