Hirdetés

Guitar Hero III: Legends of Rock

|

Előlépett a sötétből, a tömeg őrjöngve fogadta. Megpengette a húrokat, majd hagyta, hogy elragadja a láz. A dallam mindenkit elvarázsolt, a tapsorkán kis híján még a hangosítást is elnyomta. A zene szólt, ő pedig ott állt a színpadon, végtelenül boldogan.

Hirdetés

Zenélni jó. Ebben azt hiszem csak az nem ért velem egyet, aki még soha nem fogott hangszert a kezében. Az érzés, amikor az ember először csihol ki egy dallamot, feledhetetlen, és sokan örökre a rabjai lesznek. Persze nem mindenkinek van lehetősége arra, hogy profi-, vagy éppen hobbizenésszé váljon, a Guitar Hero-t pedig pontosan nekik találták ki.

 


Van két gitáros
Mivel eredendően egy konzolos sorozatról van szó, illik néhány szót ejteni a játékmechanizmusról. A Guitar Hero III célja, hogy az ember a lehető legkevesebb hibával utánozza le a beépített dallamokat. A képernyőn folyamatosan láthatjuk, hogy éppen melyik húrt kell használnini, nekünk pedig ezt kell leutánozni a különleges kontrollerrel. A húrokat a gitár végén található gombok helyettesítik, amiket színük és pozíciójuk különböztet meg egymástól. A hang modulálására a egy kis tekerő szolgál, illetve van még egy strum bar nevezetű eszköz, amivel pengetni tudunk. Az irányítás a könnyebb dallamoknál még nagyon egyszerű, ám egy zúzósabb rockszám eljátszásához már igazán fürge ujjakra van szükség. Ha huzamosabb ideig sikerült hiba nélkül teljesíteni, még bonusz pontokat is kapunk, ha viszont kiesünk a ritmusból, nagyon nehéz újra belendülni.

 


Ők tudják ezt játszani
Az ok, amiért kiemelten foglalkozunk a Guitar Hero III: Legends of Rock-al, a tegnapi bejelentés, miszerint PC-re is elkészül a játék, ráadásul számos extrával felvértezve. A karrier módot, ahol egyre nagyobb koncerteken léphetünk fel, és szépen lassan világsztárokká válhatunk, felspécizték a boss fightokkal. A név teljesen találó, ugyanis a rockzene gitáristeneivel kell párbajoznunk, ami igen komoly kihívásokkal kecsegtet. Nem szabad elfeledkezni a multiplayer csata módról sem, ahol barátainkkal mérhetjük össze erőnket. Aki a legkevesebb hibával, a legügyesebben játssza el az adott dalt, az győzedelmeskedik. Sikeres szereplésünkkel egyébként mindenféle megnyitható extrához juthatunk, új bandatagokat, gitárokat, kosztümöket próbálhatunk ki.

 


Hallgatom a gitárszót
Végezetül pedig álljon itt a Guitar Hero III számlistája, legalábbis ami eddig nyilvánoságra kerül belőle:

"Paint It Black," - The Rolling Stones
"Cherub Rock," - Smashing Pumpkins
"Sabotage," - Beastie Boys
"The Metal," - Tenacious D
"My Name is Jonas," - Weezer
"Knights of Cydonia," - Muse
"Rock And Roll All Nite," - Kiss
"School's Out," - Alice Cooper
"Slow Ride," - Foghat
"Cult of Personality," - Living Colour
"Barracuda," - Heart
"Suck My Kiss," -Red Hot Chili Peppers
"La Grange," - ZZ Top
"Number Of The Beast," - Iron Maiden
"Through The Fire And Flames," - DragonForce
"Miss Murder," - AFI
"3's and 7's," - Queens of the Stone Age
"Raining Blood," - Slayer
"Reptillia," - The Strokes
"Paranoid," - Black Sabbath
"Cities on Flame," - Blue Oyster Cult
"Mississippi Queen," - Mountain

 



Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)