Hirdetés

A Valve elmondta, miért nem készült még el a Half-Life 3

|

16 évvel a második rész után még nem számíthatunk a folytatásra, most pedig az egyik illetékes az is kifejette, hogy miért.

Hirdetés

A Valve egyik munkatársa,  Dario Casali pályatervező nemrég a Half-Life: Alyx megjelenése kapcsán beszélgetett az amerikai IGN-nel, az interjúból pedig az is kiderült, hogy miért nem dolgoznak még a fejlesztők a régóta várt Half-Life 3-on. 

Hirdetés

Casali szerint a Half-Life 2 fejlesztése a vártnál jóval lassabban haladt azért, mert a játékkal párhuzamosan készült az alatta duruzsoló Source motor is. Ebből a Valve csapata egy életre megtanulta, hogy első körben magát a technológiát kell biztosítani, és csak utána érdemes rátérni a játékfejlesztésre. A második rész elnyúló fejlesztése miatt végül az epizodikus megjelenés mellett döntöttek, nem akartak tovább tornázni a rajongók idegszálain. Az eredeti tervek szerint évente érkeztek volna a folytatások, de a fejlesztési idő továbbra is rétestésztaként nyúlt, mivel folyamatosan újabb és újabb feature-öket akartak implementálni. 

Gabe Newell egy másik interjúban arra tért ki, hogy egyrészt nem akarják csak azért kipréselni magukból az új Half-Life játékokat, hogy javítsanak negyedéves számaikon (nyilván mást mondana persze, ha ezek a számok tényleg javításra szorulnának), másfelől pedig a hivatalos 2015-ben bejelentett Source 2 motornak is el kell készülnie, mielőtt bármibe is belefoghatnának. Elvileg már az Episode Two megjelenése óta pofozgatják az új engine-t, de mint tudjuk, jó munkához idő kell, azokhoz az áldatlan állapotokhoz pedig semmiképp sem akar a Valve visszatérni, amik a Half-Life 2 és a Source motor párhuzamos fejlesztése alatt uralkodtak. 

Nemrég egy külön cikkben göngyölítettül fel a Half-Life sorozat teljes történetét, szóvak ha a sztorira vagytok kíváncsiak, akkor ide érdemes kattintanotok

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)