Hirdetés

Hasznos jutalmakkal jön a Fallout 76 legelső szezonja

|

A Bethesda végre bemutatta, hogy milyen apróságokra tehetünk szert a Fallout 76-ban az elkövetkezendő hetek során.

Hirdetés

A Seasons rendszer valószínűleg eléggé felrázza majd a Fallout 76 közösségét, mivel nagyjából úgy fog működni, mint egy battle pass, tehát szintenként haladva oldhatunk fel újabb és újabb jutalmakat a segítségével. Ráadásul már csak egy keveset kell várni az első szezon rajtjára, így a fejlesztők most megosztották velünk, miféle újdonságokra számíthatunk.

Hirdetés

Az első szezon a The Legendary Run nevet viseli, és a Bethesda elég stílusos formában tálalja nekünk a dolgot, ugyanis egy virtuális táblajátékon oldhatjuk fel a különféle jutalmakat, és mivel összesen 100 rang lesz, elég sok jóságot zsebre vághatunk majd. Napi és heti kihívások teljesítésével haladhatunk előre a táblán, a begyűjthető cuccok között pedig vannak Atomok, Perk Card-csomagok és egyedi kozmetikai tárgyak is.

A The Legendary Run június 30-án élesedik a játékon belül, és a tervek szerint nagyjából 10 hétig tart majd, szóval nem igazán kell elkapkodni a kihívások teljesítését. Ha még több részletre vagytok kíváncsiak a Fallout 76 legelső szezonját illetően, akkor katt a linkre!

Ti várjátok már az újdonságokat?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)