Hirdetés

Heavy Rain - Friss infók érkeztek

|

A zseniális Fahrenheit készítői egy újabb akció-kalandjáték fejlesztésébe vágtak, melyről friss, ropogós infómorzsák láttak napvilágot.

Hirdetés

David Cage, a játék direktora és a Quantic Dream munkatársa egy interjúban elárulta, hogy a Heavy Rain hősnője egy riporter lesz, Madison, aki egy sorozatgyilkos után nyomoz. A brutális gyilkos tettei után kitömi áldozatait. Az interjúból kiderül, hogy az irányítás hasonló lesz a Fahrenheithez, vagyis amint olyan tárgyhoz ér hősünk, amivel interakcióba léphet a rendszer azonnal előhozza a cselekvési lehetőségeket. Cage elmondása szerint az irányítást két részre lehet majd bontani, ugyanis a fejlesztők szokatlan módon külön járást és fejmozgatást tesznek lehetővé.


A Games Convention-ön bemutatott jelenetről kiderült, hogy egy vágott verzióról van szó, így a jelenet utáni érdekességekről lemaradtunk, de Cage elárulta, hogy Madison a házban való kutakodás során vérnyomokra és kitömött hullákra bukkan, a sorozatgyilkos pedig pont ekkor ér haza - ezt ugye láthattuk is. Szintén a Fahrenheitből átvett megoldás, hogy ezt osztott képernyőn tudatja velünk a gép. A folyamatosan lüktető és változó cselekmények alkalmával rengeteg választási lehetőség közül válogathatunk, így számos mód nyílik majd az adott szituáció lereagálására. Akár elbújhatunk - állítólag több mint 30 féle hely áll erre rendelkezésre a látott küldetésben -, hívhatjuk a rendőrséget vagy akár neki is támadhatunk az ellenfélnek. Cage elárulta hogy a történet iszonyatosan szerteágazó, így nem kell meglepődni, ha például Madison meghal. Hogy végül a történet továbbgöngyölítése hogyan zajlik, egyelőre nem tudni, de mivel négy főhőse lesz a játéknak, valószínűsíthető, hogy a cselekmény egy másik szereplőre ugrik át. Állítólag 60 különböző, meglepetéseket és fordulatokat kínáló helyszínen lesz valamiféle dolgunk.

A játék direktora elárulta,hogy természetesen terveznek majd demót kiadni a Heavy Rainből, igaz mindezt úgy próbálják majd tálalni, hogy abszolút ne legyen spoileres a dolog. Cage elmondása szerint Hollywood-i sztár forgatókönyvírók egész csapata dolgozik a sztorin.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)