Hirdetés

Ma van az internet világnapja

|

Néhány éve még varázslatnak tartottuk, most már létezni is nehezebb lenne nélküle; az internet világnapján ünnepeljük azt, ami nélkül GameStar Online sem lehetne.

Hirdetés

A Nemzetközi Távközlési Egyesület ötlete alapján, minden évben május 18-án ünnepeljük meg az internetet, ami mára a leggyorsabb és legteljesebb információforrás, összehoz minket és segít távolságokat áthidalni, mindig segít, ha baj van, és már akkor is érezzük a hiányát, ha csak pár percig kell nélkülöznünk.

1960-ig kell visszautaznunk az időben, ha fel szeretnénk idézni az internet kialakulásának kezdetét. Ebben az évben került felbocsátásra a szovjet Szputnyik1 műhold, ami után az Amerikai Védelmi Minisztérium úgy döntött, létrehozzaa az ARPA-t. Az ARPA célja az volt, hogy egy olyan globális hálózatot teremtsen, aminek nincsenek központi egységei, valamint folyamatos kommunikációs csatornát biztosítson a rá kapcsolt eszközök között. 1969-ben létrejött az ARPANET, létrehozásában négy hatalmas felsőoktatási intézmény segédkezett, majd 1990-ben leköszönt a porondról, és színre lépett a ma is ismert internet.

Egész pontosan 1992. volt az az év, amikor a világ megismerte a World Wide Web fogalmát. Alapelveit Tim Berners-Lee dolgozta ki 1989-ben a CERN kutatóközpontjában, ekkor azonban még egy zárt hálózat volt, amin keresztül a központ számítógépei zavartalanul kommunikálhattak a világ más pontjain található kutatóintézetek gépeivel. 1993. április 30-án a CERN bejelentette, hogy a WWW mindenki számára elérhető és ingyenes szabadalommá vált. 

A jelenkori társadalom egy meghatározó eszközévé vált az internet. Elsődleges információforrásként tekintünk rá, segítségével családtagjainkkal és barátainkkal tartjuk a kapcsolatot, vásárolunk rajta keresztül, életünk minden egyes apró mozzanatát megörökíthetjük a végtelennek tűnő adatforgalomban. Az e-mail a modern ember egyik legfontosabb üzenőeszköze, ma is ismert formáját Ray Tomlinsonnak köszönheti, az ő nevéhez fűződik a legendás @ jel bevezetése is. 

Ma már azonban nem csupán a számítógépünkkel csatlakozunk a világhálóra. Az internet megvetette lábát a nappalinkban, bármikor előránthatjuk a zsebünkből, de akár a karunkra is felerősíthetjük. 

Nem csupán az eszközök tárháza növekedett, hanem a sebesség is, de van még hova fejldőni. Ezzel kapcsolatban született egy felettébb érdekes teória, miszerint a hőmérsékletbeli különbségek jelentősen befolyásolhatják az internet működési sebességét, ugyanis a réz, melyből a kábelek egy része készül, reagál a hőre, de a Cisco és a Wired közös kutatása megcáfolta a feltételezést. A szezonális mérési eredmények szerint egyszerűen arról van szó, hogy nyáron kevesebb az adatforgalom, hiszen mindenki a szabadtéri programoknak szentel több időt. 

Valószínűleg nem sokan tudjátok, hogy percenként 204 millió e-mail cserél gazdát, minden nap 100 000 új .com domain kerül regisztrálásra vagy például a felhasználók nem néznek végig egy videót az interneten, ha 10 másodpercnél tovább kell várniuk a betöltésre. Utóbbiból látszik, hogy az internet használata során is kényelemre törekszünk, sőt, Finnország 2010. óta alanyi jogon adja a polgárainak az internetet.

Egyetérthetünk abban, hogy a modern világ egyik alappillérévé vált az internet, segítségével rengeteg dolgot tudunk egyszerűen és kényelmesen intézni, nem beszélve a digitális szórakozásról és a közösségi funkcióiról. Zárásképpen következzen az internetről szóló örök alapmű, amit mi is sokszor említünk: Vágási Feri beszállása az internetbe.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)