Hirdetés

Írót keresnek az új BioShock játékhoz, ami egy nyílt világú cím lesz

|

Nyílt világ és sok mellékküldetés, ez vár ránk a BioShock 4-ben.

Hirdetés

Már tavaly decemberben is erős utalások érkeztek annak kapcsán, hogy a következő BioShock játék egy nyílt világú RPG lesz, most viszont már teljesen bizonyosan kijelenthető, hogy ez a helyet. A nem is olyan régen alapított Cloud Chamber Games ugyanis most éppen egy írót (egészen pontosan senior writert) keres a projekthez.

Ebben az álláshirdetésben pedig konkrétan kijelentik, hogy egy nyílt világú, karakterközpontú BioShock játékról van szó.

Hirdetés

Az álláshirdetésből egyébként az is kiderül, hogy nem csak egy fő küldetéssort kell az írónak megálmodni, hanem különféle mellékmisszóknak is helyet szánnak a játékban. A BioShock címek esetében ez nem nevezhető hatalmas újításnak, a BioShock Infinite-ben találkozhattunk hasonló megoldásokkal. Mégis, a nyílt világ és a másodlagos feladatok ennyire konkrét kiemelése azt sejteti, hogy hangulatában sokat fog változni az immár negyedik epizód az eddigi részekhez képest.

A BioShock 4-et még 2019 decemberében jelentette be a 2K (ekkor árulták el azt is, hogy Cloud Chamber Games néven új stúdiót alapítanak), szóval készül már egy ideje a folytatás, arról azonban egyelőre még nem kaptunk pontosabb információkat, hogy mikor számíthatunk a megjelenésre.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)