Hirdetés

A Microsoft máris a Windows 7 utáni korszakra készül

|

Talán nincs is olyan messze a Windows utáni korszak, mint gondolnánk.

Hirdetés

A Redmondban székelő óriáskonszern különböző operációs rendszer tervezettel készül már most a Windows utáni érára, alapvetően a kettő- és ennél több magos processzorokkal szerelt platformkra. Cél: a minél teljesebb kihasználhatóság.

Az elmúlt fél évben néhány hír szárnyra kapott azt illetően, hogy a Microsoft gőzerővel dolgozik a Windows 7 után következő időszak gyakorlati megoldásain, s itt bizony komoly esélyekkel indul a Windows, mint operációs rendszer a virtuális süllyesztő irányába. A terv szerint nagyjából három éves periódusokban szeretnének új oprendszerekkel előrukkolni, ebből kifolyólag a következő darab érkezése legkorábban 2012-re datálható.

Különféle irányvonalakon munkálkodnak az MS fejlesztői, szám szerint három, egymástól élesen elkülönülő háttérkörnyezetről van szó. Így a megbízhatóság, a stabilitás és a biztonság a számítási adathalmazok gyors és biztos kezelése mellett  külön-külön szektort kapott, sőt, a fejlesztők utóbbihoz nyílt forráskódja révén ingyenesen férhetnek hozzá.

Az operációs rendszerek idő előtti, minél gyorsabb fejlesztését alapvetően a processzorgyártók gyors fejlődésének tempója diktálja, hiszen az AMD és az Intel a közeljövőben szeretné piacra dobni 6, 8 és 12 magos processzorcsaládjait. Így nem meglepő, hogy minden fejlesztési energiát mostantól a Barrelfish kódnévvel ellátott projektbe fordítják.

Fő ismérve az új rendszernek, hogy a futtatott alkalmazások nem izolálják magukat teljesen a hardverkörnyezettől, hanem egy adatbázis alapú kerethéjrendszert használnak, míg az operációs rendszer alapvetően a párhuzamosan végezhető számításokat helyezi előtérbe.

Egy sajtóközlemény által betekintést nyerhetünk a Windows8 fejlesztésével kapcsolatos részletekbe, persze ezekből senki ne vonjon le végleges, messzemenő következtetéseket.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)