Hirdetés

Új kontroller a Sony-tól

|

2010 elején érkezne a Sony új mozgásérzékelős kontrollere.

Hirdetés

Belső információkra hivatkozó értesülésünk szerint a jövő év tavaszán érkezne a boltokba a Sony következő generációs, mozgásérzékelős kontrollere, amellyel szemben igen magasak az elvárások.

Értékes dokumentumot birtokol egy site, amely Joystiq névre hallgat – az infok megkaparintásáról kisebb közleményt is leközöltek. Ráadásul a Sega USA leányvállalatának honlapján volt fellelhető a hírmorzsa, ám azt sebtiben’ törölték is az oldalról, viszont fent említett oldal „kémkedői” megóvták saját példányukat, amelyből idejekorán szaftos kis részleteket lehet megtudni.

A Sega és a Sony Computer Entertainment (SCE) vezetői augusztus elején találkoztak egy konferencia keretein belül, melynek tárgya a teljesen újgenerációs technológiát használó mozgásérzékelős kontroller jövőbeni megjelenése és gyakorlati használatára vonatkozó értekezés volt.

A várható megjelenés sincs túl messze, hiszen a Sony márciusra tervezi a termék csatasorba állítását, melyhez az új, továbbfejlesztett Toycam is hozzátartozik majd. Első tervek szerint megcélozzák az ötmilliós eladási rátát világszerte, ez pedig azt eredményezheti, hogy az újdonsült kontroller azon nyomban a legkelendőbb és népszerűbb PlayStation3 kiegészítő lesz.

Persze összehangolandó még a feladat például a játékstúdiókkal és fejlesztőkkel is; bár eddig kifejezetten pozitívan reagálnak a tervezetekre. Mivel a vezérlő – alapvetően nem túl olcsó ára folytán – nem lesz majd fellelhető minden egyes PS3 tulaj arzenáljában, így szériatartozékká sem válik a közeljövőben, ezért kiegészítőként, külön támogatással fog működni.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)