Hirdetés

Jön a Frostpunk 2, egészen rideg előzetest kaptunk hozzá

|

A This War of Mine fejlesztőinek városmenedzselős túlélőjátéka megkapja a folytatását, az első trailer még keményebb döntéseket vetít előre.

Hirdetés

Én teszteltem a Frostpunkot és annak kiegészítőit is, így tanúsíthatom, hogy a 11 bit Studios kegyetlen játékában gyakran fagyos a hangulat, és nem csak az örök tél miatt. Élet és halál felett kell döntenünk, a kisebbik és a nagyobbik rossz között vacillálhatunk, áldozatokat hozunk a holnapért - nem könnyed játékélmény ez, viszont mindenképpen olyan, ami a képernyő elé szegez. Éppen ezért a stúdió előző játékához, a This War of Mine-hoz hasonlóan ezt is siker övezte, amely egyenes utat jelentett a folytatás elkészítéséhez. 

Hirdetés

2020 augusztusában jelent meg a Frostpunk utolsó DLC-je, az On the Edge, most pedig egy évvel később a 11 bit Studios bejelentette, hogy jön a Frostpunk 2, amely 30 évvel az apokaliptikus hóvihar után játszódik, és a Földön még mindig a véget nem érő fagy és zord időjárás uralkodik. Egy metropolisz vezetőjét fogjuk irányítani, akinek muszáj lesz terjeszkednie és új erőforrások után kutatnia, hogy elkerülje a rá bízott lelkek halálát. A szénkorszak leáldozása után az olajtermelés jelentheti a kiutat, a változás azonban nem megy könnyen, és az új, többrétegű társadalomban nem is mindenki fogadja örömmel az új irányt, ráadásul külső fenyegetésekkel is szembe kell nézniük.

A játék társrendezője, Jakub Stokalski elmondta, hogy messze szeretnék meghaladni a Frostpunk nyújtotta élményt, a folyamatosan növekvő, immáron közel 70 fős csapatnak köszönhetően pedig minden eddiginél több munkaerő áll rendelkezésükre a minőségi előrelépéshez. Választások garmadájára, a társadalom és a város alakításának szabadságára számíthatunk, de kemény következményekkel is szembe kell néznünk. Bár a Frostpunk 2 az első rész konfliktusaira épül, egy új réteget ad hozzá, amely jelen lesz a játék számos aspektusában: a politikában, a közösségben és a technológiai fejlődésben is. 

A Frostpunk 2 PC-re jön (Steam, Epic Games Store, GOG), de még nem tudni, hogy mikor. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)