Hirdetés

Késik a Sins of a Solar Empire kiegészítő

|

Sajnos bizonytalan időre eltolták az Entrenchment című kiegészítőt. A jó hír, hogy public béta viszont lesz.

Hirdetés

A Stardock úgy döntött, hogy elhalasztja a Sins of a Solar Empire kiegészítőjének megjelenését. Az Entrenchment névre hallgató bővítés november 18-án jelent volna meg, de a fejlesztők úgy döntöttek, előbb egy public béta teszt során győződnek meg a projekt életképességéről. A bétázásban az kieget előrendelők vehetnek részt, és a megjelenés időpontja az általuk szolgáltatott visszajelzések függvényében dől el. A kiegészítő alapvetően a védekezésben hoz majd változásokat. A lövegtornyoknak jóval nagyobb lesz a hatótávja, a hangárokra légvédelmi ütegek kerülnek, és megjelennek az "űraknák" is. Lehetőség lesz hatalmas űrbázisok építésére is, amiket akárhol elhelyezhetünk, és a későbbiekben fejleszthetjük őket agyba-főbe. Ezek a szörnyetegek hihetetlen pusztításra lesznek képesek, hátrányuk, hogy iszonyúan drágák lesznek, és marha lassúak. A fejlesztők természetesen számtalan más kis apróságot is tuningoltak, és a grafikát is felturbózták kicsit. Reménykedjünk, hogy a béta fázis nem nyúlik túl hosszúra és hamarosan már minden rajongó tolhatja a kerek 10 dolláros kieget.

sins.jpg


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)