Hirdetés

Killzone 2: Főellenségünk a robotikus rovar

|

A Killzone 2 tesztpéldányoknak köszönhetően az év végéig remélhetőleg még több játékmenetet demonstráló videó érkezik.

Hirdetés

Párszor megemlítettük a kipostázásra került Killzone 2 tesztpéldányokat, továbbra is reménykedünk ízletes játékmenetet demonstráló videók és képek megjelenésére. Az igazat megvallva véget vethetünk türelmi időszakunknak, ugyanis már korábban felkerült egy videó, melyben belecsöppenünk a történet kellős közepébe, egészen pontosan fogalmazva megleshetjük az egyik méretes főellenséget és annak virtuális eltávozását. A repülő szerkezet leginkább egy olyan robotikus darázsra vagy szúnyogra emlékeztet, mely a nyáron bevetendő vegyszeres rovarirtás hatására mutációnak indult és bekebelezett némi felesleges fémhulladékot. Erről árulkodik szívóssága, habár a játékos kiléte rejtély marad számunkra, egy elhibázott rakétavetős kísérlet után inkább visszahúzódik és kihasználja a közelében lévő elektromágneses mezőt generáló berendezést, vagy mit. Biztosak vagyunk benne, hogy olvasóink ügyesebbek és perceken belül kivégeznék a dögöt, elvégre a táltosról hátrafelé nyilazástól nem áll messze a futás közben rakétavetővel való lövöldözés művészete sem. Ha valaki nem szeretné tudni, milyen főellenségre számíthat a Killzone második részében maradjon távol a videótól.


 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)