Hirdetés

Kiszivárgott a The Sims 5 PC-s és androidos verziója

|

A várva várt életszimulátor két korai változata is felkerült az internetre.

Hirdetés

Az idén lesz 10 éve, hogy az Electronis Arts és a Maxis piacra dobták a The Sims 4-et, így már a legfőbb ideje lenne a folytatásnak, a 2022 őszén leleplezett "Project Rene" megjelenése azonban továbbra is távolinak tűnik. A The Sims 5-ként is emlegetett új epizód nem kevesebbet ígér, mint az életszimulátor teljes megújítását, s habár sok hivatalos információt még nem árultak el róla a készítők, a játék kapcsán már volt két nagyobb szivárgás, amikor ismeretlenek feltörték a játékot, illetve néhány fotó is kikerült róla az internetre.

Hirdetés

Most pedig itt az eddigi legnagyobb leak, a Redditen ugyanis felbukkant egy poszt, amely azt állítja, hogy valakiknek sikerült hozzájutniuk a Project Rene PC-s és androidos változatához. A nyilvánosságra került buildek egy 2022 novemberi playtestből származnak, amiből arra következtethetünk, hogy a szivárgásnak köze lehet a The Sims 5 korábbi feltöréséhez, ám akkor maguk a fájlok nem bukkantak fel a neten.

Akárhogy is legyen, az aktuális szivárgás alapján a Project Rene Denuvo másolásvédelemmel van ellátva, ami elsőre meglepő lehet, hiszen a fejlesztők már korábban elárulták, hogy ingyenes modellben gondolkodtak, átjárással (crossplayjel) a mobilos és a fő kiadás között. A legvalószínűbb magyarázat, hogy a fizetős DLC-k indokolhatják a Denuvo bevetését, ahogy az sem kizárt, hogy a végleges kiadásban már nem lesz ott a megoldás.

The Sims 5 PC and Android build leaked. PC build has Denuvo DRM
byu/Gtorrnet inGamingLeaksAndRumours

A feltört verzió egyben megerősíti azt a korábbi információt, mely szerint a Maxis ejtette a Frostbite motort, és helyette az Unreal Engine-ben készíti a folytatást. Amennyiben a fájlok valóban elérhetővé váltak, nem kizárt, hogy később további részletek és fotók is nyilvánosságra kerülnek, de érdemes megjegyezni, hogy közel másfél éves buildekről van szó, miközben a Project Renének még megjelenési dátuma sincs, szóval a kész produkció nagyban különbözhet a mostani szivárgástól.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)