Hirdetés

A koronavírus miatt elmarad a Forma-1 szezonnyitó futama is

|

A McLaren már korábban visszalépett a versenytől, mivel egyik csapattagjuk elkapta a világszinten gondokat okozó kórt.

Hirdetés

Világszerte maradnak el a legnagyobb események a COVID-19 miatt, tegnapelőtt pedig a magyar kormány is korlátozó rendelkezéseket hozott, hogy elejét vegyük a vírus terjedésének. Az autósportok rajongóinak is nélkülözniük kell, ugyanis a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) ma reggel bejelentette, hogy elmarad a Forma-1 szezonnyitó Ausztrál Nagydíja.

Hirdetés

A FIA a Nagydíj szervezőivel és a résztvevő csapatok képviselőivel közösen bocsátotta szavazásra a rendezvény sorsát, ennek eredményeképp döntöttek úgy, hogy mégsem tartják meg a tervezett futamot és a hozzá tartozó edzéseket, melyek egyébként pár óra múlva megkezdődtek volna. Erre egyébként lehet számítani, miután a McLaren bejelentette, hogy nem vesznek részt a futamon, mivel egyik csapattagjuk elkapta a koronavírust.

"Megértjük, hogy ez nagy csalódás lehet annak a több ezer rajongónak, akik úgy tervezték, hogy élőben nézik meg a versenyt. Természetesen minden jegyvásárló teljes pénzvisszatérítést kap, a további bejelentéseket pedig idejében kommunikáljuk majd"

- írta hivatalos közleményében a FIA. Arról egyelőre nincsenek hírek, hogy mely futamokat érinti még a járvány, de a Kínai nagydíjat már korábban lefújták, a bahreini futamot pedig üres nézőterek előtt folytatják le. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)