Hirdetés

Jégre került a Bulletstorm folytatása

|

Bár a vérgőzös FPS eladásai jelentősen alulmúlták a kiadó elvárásait, mégis belevágott az Epic a folytatásba.

Hirdetés

Hogy aztán végül miért állították le a fejlesztést, arról Mike Capps, az Epic elnöke számolt be.



"Sokat gondolkodtunk egy folytatáson, meg is kezdődtek a munkálatok, aztán jött egy másik projekt, amiről úgy véltük, hogy jobban illik a People Can Fly-hoz (a Painkillert is jegyző lengyel fiókcsapat). Még nem jelentettük ugyan be, de nincs már sok hátra addig."



Jó hír viszont a rajongóknak, hogy az Epic nem mond le végleg a Bulletstormról, valamikor a jövőben feltétlenül szeretnének vele foglalkozni (érdemes lenne, nem volt az olyan rossz, itt a GameStar teszt is róla). És hogy végül, de nem utolsósorban az állandó slágertéma is szóba jöjjön, Capps a következőt nyilatkozta: "Készítettünk egy PC-változatot is a Bulletstormból, aminek egyáltalán nem alakultak jól az eladásai, és úgy hiszem, ebben a PC-s kalózkodás is ludas. Biztos, hogy nem ez volt minden idők legjobb PC-s portja, de a kalózkodás is komoly probléma volt."

Költészet napjára:

Capps szerint a warez miatt
Nem lesz most új Epic játék
Tanuljad meg édes fiam
A PC-s biznisz nem ajándék

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)