Hirdetés

Lemondhatunk a Capcom szerepjátékokról

|

A Capcom pontosan tudja milyen jelentőséggel bírnak Japánban a szerepjátékok, ennek ellenére távol maradnak a stílustól.

Hirdetés

Felhozatalukban elenyésző számú szerepjátékot találhatunk, kifejezetten akkor búslakodhatnak a fejlesztőstúdió szimpatizánsai, ha összevetjük megjelent RPG alkotásaikat riválisai ugyanezen stíluson belül megjelentetett termékeinek mennyiségével. Azt nem mondhatnánk, hogy fennállásuk alatt egyetlen alkalommal sem tudták meghódítani a kalandvágyó felhasználók szívét, legsikeresebb szerepjátékaik a Breath of Fire szériához kapcsolhatók, melynek nyitánya még 1993-ban debütált Super Nintendo-ra. A megjelenése óta eltelt években a rajongók részéről gyakran felmerült a folytatás, feldolgozás lehetősége, illetve kérdése, azonban a Capcom minden egyes alkalommal szétbombázta vágyálmaikat.

capcomrpg.jpg
 
 A közel-, illetve a távoli jövőben nem számíthatunk új Breath of Fire játékokra. Sőt, semmiféle szerepjátékra, ugyanis a Capcom vállalatát hidegen hagyja a stílus. Keiji Inafune fejlesztési igazgató elmondta, nem szerepel terveik között szerepjátékok készítése vagy kiadása, annak ellenére, hogy Japánban szabályosan zabálják az ilyen alkotásokat, igaz, csak bizonyos minőségi határokat elérő játékok részesülhetnek a vásárlók kegyeiben. Inafune hozzátette, nem rendelkeznek elegendő munkaerővel, hogy szerepjátékok fejlesztésébe kezdhessenek, 600 főre tehető alkalmazottaik száma, szemben a Square Enix és a Namco Bandai 1,200 fős hadseregével. Látván az RPG-k, és a Breath of Fire széria iránti növekvő igényeket hagytak maguknak egy kiskaput, hátha valamikor át tudják csoportosítani erőforrásaikat.

 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)