Hirdetés

Lenyűgözően fest a Baldur's Gate 3 központi városa, alig várjuk, hogy felfedezhessük

|

Több mint két évtized után úja átléphetjük a Forgotten Realms egyik legismertebb metropoliszának kapuját.

Hirdetés

Augusztus 31-én, nagyjából két és fél hónap múlva elérkezik a pillanat, amikor végre azok is betekintést nyerhetnek a Baldur's Gate 3-ba, akik nem szeretnek félkész, a visszajelzések nyomán folyamatosan formálódó játékokkal vesződni, ezért kihagyták a még 2020-ban kezdődött korai hozzáféréses időszakot. Ezen a napon rajtol el PC-n és PlayStation 5-ön a Larian Studios monumentális szerepjátéka, amit a Summer Game Fest nyitóműsora után a PC Gaming Show alatt is megcsodálhatott a közönség.

A néhány nappal ezelőtti demonstráció a régóta várt folytatás egyik új főgonoszára, a Jason Isaacs által szinkronizált Enver Gortashra fókuszált, a mostani ellenben magát a címadó várost, Baldur's Gate-et (magyar fordításban Baldur Kapuja) mutatta be részletesebben.

Hirdetés

Az alábbi videóban a Larian fejlesztői egyebek mellett arról mesélnek, hogy a technológia fejlődésének hála mennyivel nagyobbat, merészebbet álmodhattak, mint a BioWare 1998-ban. A Kardparton fekvő metropoliszt ezúttal nem felülnézetből láthatjuk, ahogy hajdanán, és nincs is kerületekre tagolva, hanem egyetlen nagy és összefüggő várost kapunk, tele felfedezésre váró titkokkal és NPC-kkel, akiknek mind-mind megvan a maguk története.

Swen Vincke, a stúdió alapítója úgy fogalmazott, hogy háromszor-négyszer annyi erőfeszítést igényelt részükről Baldur Kapuja megalkotása, mint amennyivel eredetileg számoltak, de megérte, mivel ezáltal a játéknak pont arra az elemére lehet a legbüszkébb, amitől a legjobban tartott.

Nem akarsz lemaradni semmiről?

Rengeteg hír és cikk vár rád, lehet, hogy éppen nem jön szembe GSO-n vagy a social médiában. Segítünk, hogy naprakész maradj, kiválogatjuk neked a legjobbakat, iratkozz fel hírlevelünkre!


Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)