Hirdetés

Lesz új Wasteland, ha nagyon akarjuk

|

Brian Fargo hajlandó lenne feltámasztani a Fallout elődjét, amennyiben elegendő pénzt dobnak össze a rajongók.

Hirdetés

Talán maga Tim Schafer sem sejtette, mekkora lavinát indít el, amikor meghirdette, hogy egy ütős kis kalandjátékot készítene, amennyiben a játékosok hajlandóak megfinanszírozni a projektet.



Hasonló próbálkozások már korábban is voltak (elegendő a magyar Nexus 2-re gondolni), ám akkora sikert még senki sem aratott, mint Schafer. Erre bizony a szakma is felkapta a fejét, és sorra tettek hitet az új finanszírozási metódus mellett az olyan nagyágyúk, mint David Jaffe (Twisted Metal, God of War), Chris Avellone (Planescape: Torment, Fallout: New Vegas), újabban pedig Brian Fargo, az Interplay, majd az inXile Entertainment alapítója.



Emberünk tevékenyen részt vett a Wasteland fejlesztésében, amit a Fallout elődjeként tartunk nyilván. Egyébiránt a ma már jóval ismertebb utód azért látott Fallout néven napvilágot, mert a Wasteland jogai nem maradtak Fargoéknál.
A jelenleg az inXile Entertainmentet (The Bard's Tale, Hunted: The Demon's Forge, Choplifter HD) igazgató úriember időközben visszaszerezte a teljes kontrollt a Wasteland márkanév felett, ezért a "crowd funding" (tömeg általi finanszírozás) felvirágzását látva bedobta a témát a köztudatba, hogy ilyen formában szívesen készítene egy újabb részt. Mi nem bánnánk, sőt.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)