Hirdetés

Little Nightmares - nyugtalanító trailerrel érkezett az első DLC

|

Három epizódban érkezik meg a Little Nightmares kiegészítése, amik közül az első, Into the Depths című kalandot már ma letölthetjük, amihez maximálisan meghozza a kedvünket a launch trailer.

Hirdetés

Nemrég elárulta a Bandai Namco és a Tarsier, mikor érkeznek meg a Little Nightmares bővítményei, amik Six után egy másik főszereplő, a Runaway Kid történetét mesélik el. 

Hirdetés

Ebben is láthatjuk azt, amiről az első DLC hivatalos leírásában is olvashatunk, miszerint a DLC főszereplője másokhoz hasonlóan próbál megszökni, de egy ballépés miatt a Maw mélyére csúszik, ahol a Granny (azaz a Nagyi) nevű szörny elől kell megmenekülnie. A Little Nightmares új pályái közül sokat elöntött a víz, így a lebegő tárgyakon ugrálva kell majd valahogy egérutat találnunk, ahogy biztosan lesz köze a vízhez az új fejtörőknek is. Mindezt alább egy új traileren is megleshetitek.

A videó végén ismét feltűnik a második két DLC megjelenésének hónapja, sőt, a novemberben érkező The Hideaway témájáról egy rövid szöveget is olvashatunk. A Runaway Kid sztorijának második fejezetében a Maw gépházában járunk majd és a rejtélyes Nome-okkal (ők az alapjátékban is összegyűjthető, apró, csúcsos sipkás lények) is közelebbről megismerkedhetünk majd. A DLC-trilógia lezárásáról viszont még mindig nem árultak el semmit, azon kívül, hogy ebben ér véget új főszereplőnk története.

Ti beruháztok majd a Little Nightmares DLC-ire?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)