Hirdetés

Lords of the Fallen 2 - az új csapat újrakezdte a fejlesztést

|

A játékot átvevő új stúdió kukázott mindent, hogy tiszta lappal indulhassanak.

Hirdetés

A Lords of the Fallen nagyszerű alternatívát kínált azoknak, akik a Dark Soulshoz hasonló játékmenetre vágytak, de a From Software kihívást jelentő játékánál visszafogottabb tempóra vágytak és bízunk benne, hogy a folytatás is ebben a szellemben fog elkészülni... csakhogy azt már nem az elődöt fejlesztő Deck 13 készíti el, hanem egy vadonatúj fejlesztőcsapat, a Defiant Studios. Ez pedig sok mindent megváltoztat. 

Hirdetés

A CI Games azért választotta ki az említett céget, mert meggyőző volt a koncepciójuk és szakértő fejlesztőket - például olyanokat, akik korábban az Avalanche Studiosnál dolgoztak - vonultatnak fel, ám mivel a csapatnak határozott elképzelése volt arról, hogy mihez szeretne kezdeni a Lords of the Fallen 2-vel, ezért félretettek minden pre-produkciós munkát, amit a Deck 13 végzett. A Defiant vezérigazgatója, David Grijns elmondta az Eurogamernek, hogy a semmiből álltak neki a saját elképzeléseiket megvalósítani és bár a folytatás továbbra is ugyanaz a Dark Souls által inspirált ARPG lesz, mint amilyen az előd is volt, azonban egy teljesen új startként, egy újrakezdésként tekintenek rá. 

Grijns egyúttal azt is kikötötte, hogy bár a játékipar olyan területére próbálnak meg betörni projektjükkel, amelyet többnyire a From Software ural, azonban igyekeztek a műfaj játékaiból a lehető legtöbb inspirációt meríteni és megpróbálnak egy olyan koncepciót kialakítani, amely tud újat mutatni a Souls-címek mellett. Addig is aki még nem tette, bepótolhatja az első részt, ugyanis a 2018/06-os GameStarhoz hozzácsaptuk teljes játékként a Digital Deluxe Editiont. 

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)