Hirdetés

Luxus és folyadékhűtés a Zalmantól!

|

A 2007-es Computexen is felbukkanó LQ1000-es felsőkategóriás gépházat Május 14-étől szállítja a koreai központú Zalman!

Hirdetés

Ez a ház egyértelműen azoknak készült, akik sokat adnak a gépükre és annak házára. Az LQ1000-es ugyanis 5mm-es alumínium borítást kapott, ebből is a szálmaratott fajtát, ami jóval elegánsabb megjelenést biztosít. Emellett, a hűtésben is szerepe van, hiszen ugyanakkora méretű szálmaratott alunak nagyobb a felülete, mint a „simának", és esetünkben a gépház oldalának egy része adja a vízhűtéses rendszer hőleadó „radiátorát". Természetesen ez az anyagválasztás nem elegendő a megfelelő hűtéshez, így az oldallap némileg bordázva lett és egy termetes ventilátor (220mm!!) is helyet kapott házon belül. A vízhűtés egyébként mind a CPU mind a VGA hőjét elszállítja.

 

zalmanfoly.jpg

 

Az előlap kialakítása éppen olyan letisztult, mint a többi elemé. A gombok ezüst színűek, az analóg kijelző műszerek, pedig fekete alapon piros szín összeállításúak. A szokványos előlapi kivezetések mellett egy 5,25"-os helyre illeszkedő ZM MFC1 Plus vezérlőt is kapunk, ami 6 különálló csatornán képes szabályozni a ventilátorainkat. A csavar nélküli rögzítések és egyéb apróságok ebben a kategóriában alapvetőnek számítanak így ezekre nem is térnék ki külön. Az eredeti hírt még több képpel és információval itt olvashatjátok!

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)