Hirdetés

Magát bünteti a játékipar a konzolok hosszú életciklusával

|

Természetesen ezt az okosságot ismét nem mi találtuk ki a szerkesztőségben, hanem Yves Guillemot, az Ubisoft feje (valahol másutt).

Hirdetés

A zombik mellett a játékvilágban az egyik legnépszerűbb téma a konzolok következő generációja. Egyrészt mindenki a váltásra vár, ugyanakkor mégis jó, ahogyan van, hiszen a jelenlegi dobozok kifacsarásával is lehet még csodát művelni. Mindemellett ez az állapot a PC-s játékosoknak sem olyan rossz, hiszen akár egy 4 éves - jól összeválogatott hardverekből álló - PC-ben sem szakadnak meg a mókusok, miközben tekerik a kereket, hogy a monitoron megfelelő látvány jelenjen meg. Természetesen vannak kivételek, de róluk, és a szabály viszonyáról mindenki ismeri a mondást. Ettől függetlenül a fejlesztők is egyre jobban várják a váltást, hiszen valószínűleg tele vannak potenciállal, melyet a jelenlegei generáción nem tudnak kiadni magukból.

Yves Guillemot a Gamasutra kérdésére azt mondta erről, hogy "Ami el lett rontva, az az, hogy nem történt meg ötévente a generációk váltása, és most már évek óta nyögjük az új konzolok hiányát. Megértem, hogy a gyártók nem szeretnének túl gyakran váltani, hiszen a fejlesztés sokba kerül, pedig nagyon fontos lenne az egész iparág számára, hiszen ez segíti a kreativitás kibontakozását." Az Ubisoft vezére azt is elmondta, hogy a régi hardverek miatt nehezebb az újabb címek megfelelő minőségben történő kiadása. "Egy új generáció hajnalán sokkal kevésbé kockázatos az új IP-k elkészítése, mivel a játékosok nyitottak az új dolgokra. Egy konzolgeneráció végén az emberek már új dolgokat akarnak, de mégsem kapják meg. Tehát egy ciklus vége mindig nagyon bonyolult." Lehetne tehát Guillemot úr mondókáját elemezni, de mégsem tesszük, inkább vesézgessétek ti, de lehetőleg szélsőségektől mentesen.

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)