Hirdetés

Walesi rémálmokat kínál egy most bejelentett horrorjáték

|

Hangulatos trailerrel mutatkozott be a Wales Interactive hamarosan megjelenő túlélőhorrorja, a Maid of Sker.

Hirdetés

Noha leginkább FMV-játékairól ismert a többszörös BAFTA-nyertes walesi stúdió, ezúttal hagyományos engine használata mellett döntött, és az igazat megvallva talán jobb is, hogy így tett, mert emiatt azok érdeklődését is felkeltheti a Maid of Sker, akik sikítófrászt kapnak az élőszereplős filmbetétektől.

Hirdetés

Műfaját tekintve túlélőhorrorhoz van szerencsénk, amelyhez az inspirációt Elisabeth Williams brit folklórban gyökeredző kísértettörténete szolgáltatta. 1898-ban járunk, egy isten háta mögötti szállodában (és annak környékén), amelyre lemoshatatlanul rásütötte bélyegét a birtokot tulajdonló család kínzással, kalózkodással és rabszolgakereskedelemmel beszennyezett múltja.

A játék cselekményét saját szemszögből élhetjük át, és miközben igyekszünk elkerülni, hogy levadásszanak a trailerben is látott zsákfejű rémségek, még arra is vigyáznunk kell, nehogy óvatlanul nekigyalogoljunk a ravaszul elhelyezett tereptárgyaknak, és az így keletkezett zajjal magunkra vonjuk a figyelmüket. A SOMA, a Battlefield 1 és a Don't Knock Twice írói által jegyzett sztori többféleképpen is véget érhet, de úgy kell majd odáig élve kihúznunk, hogy fegyvert a játék folyamán egyetlen alkalommal sem foghatunk a kezünkbe.

Egyelőre még nem kapott pontos megjelenési dátumot a Maid of Sker. A fejlesztők úgy számolnak, hogy június folyamán elkészülnek a PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra szánt változatok, valamivel később pedig a switches kiadás is. Fontosnak tartották még azt is megjegyezni, hogy számos indie címmel ellentétben dobozos formában is megvásárolhatjuk majd ezt.

Hogy tetszik?

Hirdetés
Hirdetés
0 mp. múlva automatikusan bezár Tovább az oldalra »

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Ne maradj le a legfontosabb hírekről! Engedélyezd az értesítéseket, cserébe elsőként tudod meg, ha bejelentik a Half-Life 3-at! (Nem spamelünk, becsszó!)